Meglepő és örvendetes lehetett sok hallgató számára, hogy a jellegzetesen magyar mesealak, a csodaszarvas valójában olyan ősmítosz, amely a világ legkülönbözőbb népeinek hagyományában fellelhető. Jankovics Marcell magyarországi filmrendező és művelődéstörténész — akinek munkásságát több rangos díj és hivatalos kitüntetés mellett saját értékeink becsülésére tanított gyermekeink rajongása is minősíti — szerdán este gazdagon dokumentált előadást tartott (immár másodszor) a sepsiszentgyörgyi Gábor Áron Teremben nemzeti jelképeinkről.
Valójában olyan egyetemes motívumokról, amelyek több száz vagy akár ezer év és kilométer távolságra egymástól is ugyanazt jelentik: a finnugor, szkíta, kelta, sémi (mezopotámiai), mükénéi, szibériai, egyiptomi, japán, indián, perzsa, hindu, avar szarvasagancs-ábrázolások a nappal és a holddal, szárnyakkal vagy tűzzel egyaránt fényszimbólumok, életfák. Mindez összefügg a Tejúttal és a csillagképekkel is (a W-t, azaz más olvasatban agancsot formázó Cassiopeia volt ,,a magyarok csillaga"), és nem véletlen, hogy egy erdélyi szuszékon vagy korondi tányéron, vagy agancsból készült lőporszarun milyen rajzok, ábrák vannak. És hogy a legendák miről szólnak. Sajnos azonban, hogy ez inkább csak minket lelkesít, például az angol kutató, ha fel is fedez ilyen párhuzamokat, közös elemeket, nem ás mélyebbre, számukra csak peremkultúra a kis népeké — mondta el ezt már kérdésre válaszolva a jeles vendég. Nekünk azonban hangsúlyoznunk kell, hogy a világ kultúrájának része vagyunk: akkor vesznek emberszámba, ha hasonlítunk, addig csak követőknek tekintenek. De vannak nagyon erős közös kapcsok; ki hinné, hogy a Magyar népmesék rajzfilmsorozat Zambiába is eljutott?
