Lionel Messi nyerte el 2015-ös teljesítménye alapján a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, valamint a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat. A Barcelona 28 éves argentin válogatott játékosa 43 góllal zárta az idényt, így 2009, 2010, 2011 és 2012 után ötödször érdemelte ki az elismerést.
A katalán együttes az ő vezérletével történelmet írt, ugyanis a bajnoki cím és a kupagyőzelem mellett a Bajnokok Ligájában is diadalmaskodott, ezzel másodjára vitte véghez ezt a bravúrt, amely korábban még egyetlen csapatnak sem sikerült. A FIFA honlapjának beszámolója szerint Messi hatalmas fölénnyel, a szavazatok 41,33 százalékát begyűjtve diadalmaskodott. A második helyen a háromszoros győztes Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál csatára végzett 27,76 százalékkal, míg Neymar 7,86 százalékkal lett harmadik.
A nőknél a világbajnoki címet nyert amerikai válogatott középpályását, Carli Lloydot választották a legjobbnak, aki a vb-fináléban mesterhármast ért el.
A hetedik alkalommal kiírt Puskás-díjat, vagyis az év legszebb góljáért járó elismerést Wendell Lira kapta. A 27 éves játékos azzal érdemelte ki az elismerést, hogy tavaly március 11-én a brazil Goiás állami bajnokságban az Atlético-GO–Goianesia meccs 28. percében egy kiugratást követően ollózó mozdulattal juttatta kapuba a labdát.
A legjobb férficsapatot irányító edző Luis Enrique, a futballtörténelemben másodszor triplázó FC Barcelona vezetőedzője lett. A legjobb női csapatot irányító szakembernek a világbajnoki címet nyert amerikai válogatott szövetségi kapitányát, Jill Ellist választották.
A FIFA Fair Play-díját azok a klubok és szövetségek kapták, akik segítették a menekülteket. Az elismerést a korábbi német válogatott futballista, a ghánai születésű Gerald Asamoah vette át.
A labdarúgókat képviselő érdekvédelmi szervezet által megválasztott álomcsapatba négyen-négyen kerültek be a Barcelonából és a Real Madridból, míg egy-egy játékost adott a Bayern München, a Paris Saint-Germain és a Juventus.
Az Év csapata: Manuel Neuer (német, Bayern München) – Thiago Silva (brazil, Paris Saint-Germain), Marcelo (brazil, Real Madrid), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid), Dani Alves (brazil, FC Barcelona) – Andres Iniesta (spanyol, FC Barcelona), Luka Modric (horvát, Real Madrid), Paul Pogba (francia, Juventus) – Neymar (brazil, FC Barcelona), Lionel Messi (argentin, FC Barcelona), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.