A Honda bejelentette, Michelisz Norbi a 2016-os világbajnokságban mint gyári versenyzőjük vesz részt Robert Huff és Tiago Monteiro oldalán. Norbi így kommentálta a bejelentést: „Nagyon boldog vagyok, hogy gyári versenyzőként, a JAS Motorsporttal vehetek részt az FIA Túraautó-világbajnokságban. A Zengő Motorsporttal már három szezont is a Honda volánja mögött tölthettem.
Rendkívül jó viszony alakult ki közöttünk, mely lehetővé tette, hogy versenyeket nyerjek, és hogy tavaly a Yokohama Trophyt is bezsebeljem. Nagyon boldog vagyok, és remélem, meghálálom a belém vetett bizalmukat.”
A Zengő Motorsport Facebook-oldalára szerda délben került fel a poszt Viszlát, Norbi! címmel, melyben a csapat tíz év után int búcsút felfedezettjének, Michelisz Norbinak. A cikket jegyző és a csapat nevében búcsúzó Juni György azt írja, a csapat gyakorlatilag ezzel elérte célját, hiszen bátran kijelenthetik, kineveltek egy profi versenyzőt, és mivel az többre hivatott, nyugodt szívvel engedik tovább szárnyalni.
Peterhansel átvette a vezetést
A francia Stephane Peterhansel nyerte szerdán a tizedik szakaszt a dél-amerikai terepen zajló Dakar-ralin, és átvette a vezetést összetettben. Az eddigi éllovas spanyol Carlos Sainz technikai probléma miatt nagy hátrányba került, így elvesztette esélyét a végső sikerre. A motorosoknál a szlovák Stefan Svitko diadalmaskodott, ezzel csökkentette hátrányát az összetettben vezető, a szerdai etapon harmadik ausztrál Toby Price-hoz képest.
Eredmények (10. szakasz, Belén–La Rioja, 244 km): * autósok: 1. Stephane Peterhansel (francia, Peugeot) 3:58:32 óra, 2. Cyril Despres (francia, Peugeot) 5:40 perc hátrány, 3. Vlagyimir Vasziljev (orosz, Toyota) 12:56 perc hátrány; az összetettben: 1. Stephane Peterhansel 32:44:59 óra, 2. Nasszer al-Attijah (katari, Mini) 1:00:00 óra hátrány, 3. Giniel De Villiers (dél-afrikai, Toyota) 1:12:31 óra hátrány * motorosok: 1. Stefan Svitko (szlovák, KTM) 3:47:23 óra, 2. Kevin Benavides (argentin, Honda) 2:54 perc hátrány, 3. Toby Price (ausztrál, KTM) 5:47 perc hátrány; az összetettben: 1. Toby Price 34:49:04 óra, 2. Stefan Svitko 23:12 perc hátrány, 3. Paulo Goncalves (portugál, Honda) 34:15 perc hátrány.