Január 23-án az első elődöntővel elindul az eurovíziós dalfesztivál magyarországi válogatóversenye, A Dal, melynek nyertese képviseli majd Magyarországot a májusi stockholmi nemzetközi megmérettetésen.
A Duna és a Duna World csatornán szombat esténként élő show-ban az előző évekhez hasonlóan három elődöntőben, két középdöntőben és egy döntőben hat héten át mérettetik meg magukat az indulók. A döntőt február 27-én tartják – olvasható a verseny kommunikációjával megbízott cég közleményében. Az idei versenyre összesen 372 pályamű érkezett, ebből választotta ki a 10 fős szakmai előzsűri azt a 30 dalt, amelyek bemutatkozhatnak a nézők előtt a három elődöntő során. A műsorban a megújult négytagú zsűri – Zséda, Pierrot, Frenreisz Károly és Both Miklós –, valamint a közönség választja ki a bejutott 30 produkció közül a legjobbat. Idén újdonság lesz a versenyben többek között A Dal – 2016 Felfedezettje különdíj, amelyet a szakmai zsűri ítél oda, illetve A Dal – 2016 Legjobb dalszövege díj, amelyet a zsűri és a nézők online szavazatai alapján adnak át. Továbbá a jelölt pályaművekből bárki készíthet remixet és pályázhat A legjobb remixváltozat címre, amelynek győzteséről a közönség dönt. Az idei sorozatban ingyenes lesz a pontozás és a szavazás A Dal applikáción vagy az adás ideje alatt a műsor hivatalos honlapján keresztül, de megmarad a hagyományos sms-ben történő pontozás és szavazás is. A 2016-os évad műsorvezetője ismét Tatár Csilla és Harsányi Levente.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.