Mózes László
A német kancellár elfoglaltsága miatt nem tudott időt szakítani arra, hogy Annie Leibovitz amerikai sztárfotográfus lefényképezhesse. Pedig a fotós kitartóan kereste, szerinte a „világ jelenleg legjelentősebb nőjének”, Angela Merkelnek a portréja nélkül hiányos a világ legbefolyásosabb nőiről készített gyűjteménye.
Merkelt egyébként sokan tartották a világ legbefolyásosabb asszonyának, a menekültválság kirobbanásáig joggal. Ám miután annak kezelésében tévedett, mulasztása pedig súlyos következményekkel jár, a kancellár eddigi, kikezdhetetlen pozíciója megingott. Ő maga persze visszafogottan fogalmaz: „egyszerre csak azzal a kihívással szembesülünk, hogy menekültek jönnek Európába, és sebezhetőek vagyunk”, s mint jelezte, azért is csökkenteni kívánják a menekültek számát, mert integrálniuk kell őket a társadalomba.
Csakhogy ez az integrálási szándék elrugaszkodottnak tűnik, és alaposan aláaknázták a megrázó kölni történések. Megbotránkozott mind a német társadalom, mind a politikusok, a szilveszterkor a nők ellen elkövetett szexuális zaklatásokért, rablásokért tegnap kért bocsánatot az észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök. A szociáldemokrata Hannelore Kraft bejelentette, nagy jutalmat tűznek ki az elkövetők nyomravezetőinek, ötszáz fővel megemelik a rendőrség létszámát, kiterjesztik a közterületi térfigyelő rendszert, felgyorsítják a büntetőeljárásokat. Eközben egyre több konzervatív politikus is szorongatja a kancellárt, több tucatnyian kérik a Merkel-féle menekültpolitika gyökeres megváltoztatását.
Ám az is kiszivárgott, gyenge lábon állnak maguk a hatóságok is, a német rendőrök is eszköztelenek a kisebb bűncselekményeket elkövető menekültekkel szemben. Egy fiatal rendőr mesélte a bevándorlókról: eleinte még jöttek családok is gyermekekkel, a szülők egy része iskolázottnak tűnt, és beszélt angolul is, de újabban az érkezők 95 százaléka egyedülálló, iratok nélküli férfi. Mint magyarázta, ha egy menekült nem hajlandó igazolni magát, esetleg elmenekül, a rendőrök nem tarthatják vissza, nem foghatják el, mert arra utasították őket, kerüljék a menekültekkel szembeni erőszakot, és inkább hagyják futni őket, ráadásul egy külföldit csak akkor utasíthatnak ki Németországból, ha súlyos bűncselekményt követ el.
Annie Leibovitz fotókiállítása holnap nyílik Londonban, a befolyásos nőkről készített új portréi között nem lesz ott a Merkel asszonyé. De ez a kisebbik gond, nagyobb baj, hogy a kancellár tekintélye sem a régi, saját csapdájából csak nehezen evickélhet ki. És már az sem segít rajta, hogy szíriai menekültpárok Németországban született gyermekeiknek hálából az Angela Merkel nevet adják...
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.