Az RMDSZ-re is ki kell terjednie annak a megtisztulásnak, amelyet a romániai társadalom az utcán követelt a bukaresti Colectiv Klubban történt tavalyi tragédia után, és amely a Ponta-kormány bukásához vezetett – jelentette ki Tőkés László fideszes EP-képviselő tegnap nagyváradi sajtótájékoztatóján.
Az EMNT elnöke úgy véli, a tavalyi év végén az utca népe okkal mondott ítéletet a teljes romániai politikai elit fölött, mert „a politikai osztály megbukott a rendszerváltás vizsgáján”, és az elmúlt huszonhat év romániai változásai olyanok voltak, mint a romániai autópálya-építés: „alig fogtak bele, hosszú idő alatt, sok pénzért szinte semmit nem sikerült megvalósítani”. Tőkés szerint hiába tesz úgy az RMDSZ, mintha kivételt képezne, mert „a posztkommunista pártok minden bűnét magán viseli”. Példaként a szövetség Bihar megyei szervezetét hozta fel, melynek három meghatározó személyisége, Kiss Sándor elnök, Szabó Ödön ügyvezető elnök és Biró Rozália szenátor is „roskadozik a korrupció vádja alatt”. Úgy vélte: ha elmarad a megtisztulás, a magyar választók számának további apadására kell számítani a 2016-os önkormányzati, majd parlamenti választásokon.
Tőkés László ismét kezdeményezte az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek egyeztető fórumának összehívását és az autonómiakoncepciók összehangolását, hogy ezeket az erdélyi magyarság képviselői egy román–magyar kerekasztal-beszélgetés során egységesen tudják képviselni a román társadalom felé. Azt is sérelmezte, hogy az RMDSZ egyedül rendelkezik azon támogatás fölött, amelyet a román költségvetésből az erdélyi magyarságnak utalnak ki, és az összeget szerinte átláthatatlan módon klientúra építésére használja. Tőkés helyesli az EMNP csütörtöki javaslatát, hogy egy választási párt keretében egyesítsék erőiket az erdélyi magyar politikai szervezetek, szerinte Szili Katalin magyar miniszterelnöki megbízott autonómiakoncepciók összehangolására tett erőfeszítései is ebbe az irányba mutatnak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.