Olyan emberek kellenének, mint néhai Fóris Pál, aki harmincegy esztendeig fotósként szolgált a Székely Nemzeti Múzeumban. Alázatos, jó kedélyű, nagy műveltségű, hivatását csendben és konokul végző, a világ dolgai iránt érdeklődő örök szemlélődő volt, akinek életművéből most egy szeletnyi látható a múzeumban nyílt emlékkiállításon.
Hogy Fóris Pál (1934–2014) nemcsak munkahelyi feladatait elvégző fényképész, hanem nyitott, mindenre figyelő, dokumentumértékű fotók elkötelezett készítője, az a tárlaton egyértelmű megerősítést nyer. Fényképezőgépét – a kiállításon is bemutatott, természetesen filmes Nikon FG-20-as kamerát – mindig nyakában hordta, ő maga is dokumentarista fotósnak tartotta magát. Neki is köszönhető, hogy olyan fényképek maradtak meg a régi, hatvanas, hetvenes, de akár nyolcvanas évek Sepsiszentgyörgyéről, Háromszék más szegeleteiről, amelyek e kistérség közelmúltjának vizuális emlékei. Fotói nélkül szegényebbek, még kifosztottabbak lennénk.
Fóris Pál érzékenyen reagált a folyamatosan szürkülő szocreál helyi történéseire, negatívjain rögzítette életterének alakulását – képei nélkül hányan emlékeznének a Táncsics Mihály utcai idilli, szánkózós télre vagy a Vojkán utcai rogyadozó székely kapura? –, de megelevenednek Kézdivásárhely egykori hétköznapjai is, például a híres Bogdán fotóműterem környéke. Ám a dokumentumfotós nemcsak épületet, falut, környezetet rögzített – gólyás sorozata legendás, számára az hozta az ismertséget, de észrevette a téli ágon gubbasztó baglyot is –, hanem az élet múló pillanatait mentette át filmkockáira. Mert bálványosi fotói nemcsak arra emlékeztetnek, hogy ott 1979-ben Megéneklünk, Románia fesztivált tartottak, hanem arra is, hogy akkoriban élt, zsibongott kis fürdőtelepülés tömeggel, sörrel és rostonsülttel. Mikor lesz ott újra annyi jókedvű ember, mint azon a vitatható értékű rendezvényen? De 1977 tájékán megörökítette a kihalt, még lovasszobor nélküli, a sepsiszentgyörgyi szakszervezetek művelődési háza előtti teret buszmegállóval, s egy évtized múltán, 1985 tájékán a környéken már a békéért tüntető szentgyörgyieket fotózta. Ám kissé odébb észrevette (megkereste?) Baász Imre képzőművészt is, aki szarkasztikusan mosolyog – fotós és grafikus összekacsintása e remek kép, Baász sugallja, Fóris pedig rögzíti: ellenkezésünk mindössze ennyi lehet, miközben e nyákos, alattomos korban a békéért tüntetünk, kinyilvánítva, hogy a nyolcvanas évek Sepsiszentgyörgye nem akar háborút, s közben pártaktivisták, szekusok szorításában élteti a diktátort és rendszerét...
Mindezek mellett remek portrékat készített háromszéki alkotókról, művészekről is, eközben pedig figyelt a kor ellentmondásaira, groteszkségére is. A kisemmizett, megfosztott parasztság helyzetére, a székely falu reménytelenségére villant emlékezetes csernátoni istállókaput ábrázoló képével, melyre azt írták: „állami istállóban tilos idegennek”. A sötét, szövetkezeti épület felirata képi metaforája mindenféle tiltásnak, de a korlátozások korában szerencsére Fóris Pál nem törődött azokkal, fényképezőgépének lencséjén át méltósággal nézelődött, fotói pedig egy látó ember emlékét őrzik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
