A Ferenc pápa által december 8-án megnyitott szentév kezdete óta január 10-ig több mint egymillió zarándok lépett át Róma városában a szent kapukon.
Az első szent kaput Ferenc pápa tárta ki a Szent Péter-bazilikában, majd a lateráni Szent János-, a Szent Pál-, a Santa Maria Maggiore-bazilikában, az Isteni Szeretet-kegyhelyen nyitottak meg szent kapukat. Ezeken haladnak át a Rómába érkező zarándokok. Az irgalmasságnak szentelt rendkívüli szentévben mintegy harmincmillió zarándok érkezését várják.
Ezzel együtt decemberben visszaesett a pápával való találkozókon részt vevők száma. A Szent Péter téren tartott szerdai általános audienciákon, valamint a vasárnaponként elhangzó pápai beszédeken a múlt év utolsó hónapjában 324 ezren vettek részt a 2014 decemberében mért 461 ezerhez képest. Ez részben a novemberi párizsi merényletek miatti félelemmel magyarázható. Másrészt a Ferenc pápával való nyilvános találkozókon egyre kevesebben vesznek részt: a 2013 márciusában kezdődött pápasága első kilenc hónapjában 6,6 millióan voltak jelen, 2014-ben mintegy 5,9 millióan, tavaly 3,2 millióan. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.