Helikopterekkel hozták le őket

2016. január 21., csütörtök, Belföld

A Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség tájékoztatása szerint hatvannyolc személyt szállítottak helikopterekkel Kercisóra település közelébe, miután kedd délután fenn rekedtek a Bâlea-tónál. A turisták egészségi állapotát a rohammentő-szolgálat orvosai mérték fel, legtöbbnek azonban nem volt ilyen panasza. A bâleai felvonó kedd délután hibásodott meg, így az a hetvenkét turista, aki kedden felment a Bâlea-tóhoz, már nem tudott lejönni, és a környékbeli menedékházaknál kapott szállást.

A fent rekedt turisták közül harmincnégy gyermek, ők Craiováról érkeztek a tóhoz. Az évnek ebben az időszakában a drótköteles felvonó az egyetlen út a több mint 2000 méteres magasságban fekvő Bâlea-tó felé, ahol csaknem egyméteres hó van. (Mediafax)
ELADOTT SOFŐRÖK. Török embercsempészekkel együttműködő bűnszövetkezetet lepleztek le Beszterce-Naszód megyében – közölte a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség. A vádhatóság közleménye szerint a banda tagjai megtévesztő ígéretekkel román állampolgárságú gépjárművezetőket szerveztek be törökországi „munkára”, majd amikor áldozataik már a helyszínen voltak, életveszélyes fenyegetéssel arra kényszerítették őket, hogy szíriai menekülteket fuvarozzanak egy török embercsempészbanda számára Izmir városából Törökország nyugati határára. A kamionsofőrök – akik tavaly nyáron egy hét alatt több mint nyolcszáz menekültet juttattak el az ország belsejéből a nyugati határig – azt állítják, a besztercei banda családtagjaikat túszul ejtve kényszerítette őket együttműködésre a török embercsempészekkel. (Maszol)
SZEXVIDEÓ SZEREPLŐJE. Constantin Boşcodeală, Buzău szociáldemokrata polgármestere az egyik szereplője egy 2012-ben készült kompromittáló videónak, amelyet kedd este juttattak el ismeretlenek több országos médium szerkesztőségébe. A felvételen a polgármester látható, amint egy hotelszobában szexuális kapcsolatot létesít két hölggyel. A 2012-ben készült, tizenöt perces felvételt két rejtett kamerával rögzítették, és megvágva, megszerkesztve hozták nyilvánosságra éppen néhány hónappal az idei választások előtt. Az ötvennégy éves, családos Boşcodeală közel két évtizede Buzău polgármestere, és két ügyben is vizsgálat folyik ellene hivatali visszaélés miatt. (Főtér)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2016-01-21: Belföld - :

Aláírásgyűjtés a melegházasság ellen

A szükséges félmilliónál jóval több, 825 ezer aláírás gyűlt össze eddig Romániában annak az alkotmánymódosító törvénykezdeményezésnek a támogatására, amely alkotmányba iktatná, hogy a család egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon alapul – jelentette be tegnap a Koalíció a családért kezdeményező csoport elnöke, Mihai Gheorghiu múzeumigazgató, volt külügyi államtitkár.
 
2016-01-21: Belföld - :

Létszám alatt is működhetnek

Az általános és a kisebbségi oktatásra vonatkozó rendelkezéseket, az iskolahálózat működésére és a beiskolázási számok meghatározására vonatkozó előírásokat is tartalmazza az a miniszteri rendelet, amelyet a szaktárca illetékes főosztálya a megyei tanfelügyelőségeknek minisztériumi körlevéllel küldött meg.