De milyen a székely ember, rögtön arra is gondoltam, ha már az enyém/miénk, akkor lezárjuk, a köveket kidobjuk, s ha malacot nem is tenyésztenénk, de legalább virágot ültetnénk az ürülék helyébe. Illata is elfogadhatóbb...
Mindezen gondolatok ellenére, törvénytisztelő ember lévén, elmentem az adóhivatalba, állapítanák meg, mennyit kell fizetnem. A sort kiállom, ott közlik velem, hogy közös telekkönyvi kivonat alapján állapítják meg az összeget. Telekkönyvi kivonat. Az egy húszas. (Igazsághoz híven: felhívták a figyelmem, hogy egy lépcsőháznak elég egy közös telekkönyvi kivonat). Plusz költség, no meg az elvesztegetett idő. Persze nincs ilyen telekkönyvi kivonatom, kitől is kérhetnék, irány a földhivatal. Ott már záróra. De legalább a kérést elvehetem, majd kitöltöm otthon nyugodtan. Másnap vissza. Sor kiállva, kérés leadva, illeték kifizetve. Öt nap csend. Azt is megjárta az eszem, persze, hogy egy tízemeletes tömbház alapja sem nagyobb, mint a négyemeletesé, akkor hogyan is számolják ki az egy lakásra eső adót?
Közös telekkönyv a kézben. Időközben megokosodtam – ugyanis reggelente láttam, hogy már 8 óra előtt tömött sorokban álltak a fizetni vágyók az adóhivatalban –, így látogatásom déli időre halasztottam. Szerencsére sok ismerős volt jelen, és – divatos kifejezéssel élve – szocializálódtam, cseverésztem olyan emberekkel, akikkel már évek óta nem találkoztam. Sorra kerülök, beadom a papírokat. Öröm tölt el. Sikerült. Kíváncsi lévén, megkérdem az urat, mennyi az adó? Körülbelül 5, esetleg 6 lej.
Na, ekkor robbantam. Nem tudta volna az adóhivatal a közös telekkönyvi kivonatokat bekérni, kiszámítani stb.? Ennyiért teszik útra az embereket, botorkáltatják a hivatalok között? Nem lehet tisztességesen semmit sem megszervezni. Minden az adófizető polgáron csattan.
Kerekes Mária