A nemzeti kultúra egyben tartja a magyarságot

2016. január 22., péntek, Világfigyelő

Az állami szereplőknek az a dolguk, hogy mindenki számára biztosítsák a hozzáférést a kultúrához – hangsúlyozta Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, aki a magyar kultúra napja alkalmából tegnap Budapesten átadta a díjakat.

Hoppál Péter a díjak átadása előtt emlékeztetett: 2015-ben hunyt el Hankiss Elemér, Karátson Gábor és Nemeskürty István, Juhász Ferenc, Fejes Endre, Papp Vera, Sinkó László, Erdélyi Zsuzsanna, Kóti Árpád, az idei év elején pedig Zsigmond Vilmos és Tőkés István. „A búcsú és fájdalom mellett joggal támadhat fel bennünk a büszke öntudat is: milyen szellemóriások élnek, alkotnak közöttünk, gyarapítják nemzeti és egyetemes kultúránkat” – méltatta a tavaly elhalálozott művészeket, alkotókat. Az államtitkár emlékeztetett: Kölcsey Ferenc olyan korban alkotta meg a Himnuszt, amelyet kétszáz éve irányadónak tekintünk kultúrában, identitásban, öndefinícióban, és bár a mai korstílus nem kedvez a reformkori patetikus látásmódnak, azért újra és újra kitermelődnek nemzeti kultúránk új hősei.
Fiatal ünnep a magyar kultúra napja, hiszen a Himnusz születésének napját csak 1989 óta ünnepeljük. „A Himnusz éneklésével, szavalásával, olvasásával újra és újra hitet teszünk a Kárpát-medencei magyarság lelki, szellemi és kulturális összetartozása, a magyar kultúra egysége és oszthatatlansága mellett” – hangsúlyozta. Hoppál Péter szerint nem születési jog a műveltség és a kultúrához való hozzáférés, az állami szereplőknek azonban az a dolga, hogy mindenki számára lehetőséget biztosítsanak rá, és ezt a feladatot komolyan veszik – közölte. „De a kultúra társadalmi szerepvállalása is ez: a kultúra felemel. Legyen katalizátor, indítsa be a pozitív változásokat, emelje föl az alacsonyabb társadalmi rétegbe tartozókat, és erősítse meg a polgárságot, a társadalmi középréteget. És tartson meg bennünket” – fogalmazott az államtitkár. Mint hozzátette, a kultúra szövetségi rendszer is: a nemzeti kultúrák nélkül nincs európai kultúra, de a nemzeti kultúra egyben tartja a magyarságot is.
A kormányzat büszke Budapestre, annak kulturális kisugárzására, és nem véletlenül fejleszti a főváros kulturális intézményrendszerét – mondta el, hozzáfűzve azonban: magyar kultúra nincs a kis helyi közösségek és a vidék városainak munkája, kulturális élete, szellemi élete nélkül. Szükség van arra, hogy a fővároson kívül is olyan minőségi kulturális kínálat legyen, amely európai és világszínvonalon mérhető, ezért a célért a magyar kultúra napján díjazott személyek és intézmények rendkívül sokat tettek – hangsúlyozta Hoppál Péter.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2016-01-22: Világfigyelő - :

Márton Áron püspökről nyílt kiállítás Pécsen

Márton Áron erdélyi katolikus püspök életéről szóló kiállítás nyílt Pécsen ­csütörtökön, a magyar kultúra napja alkalmából. A csíkszentdomokosi ­
Márton Áron Múzeum anyagából összeállított tárlat 17 fejezetben állít emléket a püspöknek korabeli fotók, dokumentumok, újságcikkek és történeti leírások segítségével.
2016-01-22: Világfigyelő - :

Orbán János Dénes Bárka-díjat kap

Halmai Tamás költő, kritikus és Orbán János Dénes költő, író veheti át jövő pénteken a Bárka irodalmi folyóirat szerkesztőségének Bárka-díját a békéscsabai Ibsen Stúdiószínházban – tájékoztatott tegnap Elek Tibor főszerkesztő.