Szociáldemokrata PártMeglepetésre készülnek

2016. január 26., kedd, Közélet

Készül a választásokra a Szociáldemokrata Párt megyei szervezete, a román többségű községek és Bodzaforduló meg- vagy visszaszerzését tűzték ki célul, a magyar városokban lesz polgármesterjelöltjük, ám reálisan mérik fel esélyeiket, így elsősorban a tanácsokba kívánnak képviselőt küldeni – jelentette ki Horia Grama pártelnök.
 

  • Sepsiszentgyörgyön olyan jelöltet keresnek, akire magyarok is szavaznának. Albert Levente felvétele
    Sepsiszentgyörgyön olyan jelöltet keresnek, akire magyarok is szavaznának. Albert Levente felvétele

Tisztában vannak azzal, hogy sem Kovásznán, sem Kézdivásárhelyen, sem Sepsiszentgyörgyön nincs nagy esélyük polgármestert állítani – mondotta. Kovásznán Vasile Neagovici, a Sanitas megyei elnöke lesz a jelöltjük, aki elég ismert ugyan, de nem valószínű, hogy sikerül a magyarok szavazatait is megszereznie, másképp azonban nem lehet polgármester, mert a fürdővárosban 65 százalékban magyarok, 35 százalékban románok élnek. Négy évvel ezelőtt sem jártak sikerrel, pedig akkor az összes román párt felsorakozott egyetlen jelölt mögé, Sorin Popicát sokan becsülik a magyarok közül is, mégsem tudott nyerni.
Kézdivásárhelyen egészen más a tét, ott azt szeretnék elérni, hogy bár egy román képviselő bejusson a városi tanácsba, ezért az elképzelés szerint egy független jelöltet támogatna majd az összes román szervezet.
Sepsiszentgyörgyön több lehetőséget mérlegelnek, ám még döntés nem született, február közepére véglegesítik jelöltjeiket. Itt sem nagyobb a románság aránya 22–25 százaléknál, ezért gondolkodnak olyan megoldáson, amely ahhoz hasonló meglepetést hozhat, mint amikor Rétyi Ödön vállalkozó volt a polgármesterjelöltjük, 40 százalékot kapott, és a második fordulóba jutott Albert Álmos ellenjelöltjeként. „A nagy dilemmánk: milyen jelöltre szavaznának a magyarok is?” – fogalmazott a pártelnök.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2016-01-26: Máról holnapra - Demeter J. Ildikó:

Farsangi főzetek

A kinti fagy felengedését még csak ezután ígérik a meteorológusok, de a közéletben már forr néhány fazék, egyeseket már éget is. Azt persze még nem tudni, hogy mi sül ki belőlük, épp ezért érdemes odafigyelni arra, ki milyen fát tesz a tűzre.
2016-01-26: Közélet - :

A prefektusért aggódnak (Összekaptak a románok)

A Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának igazgatótanácsa nyílt levélben kéri Dacian Cioloş államfőt, hogy ne engedjen az öncélú politikai nyomásnak, és ne váltsa le Sebastian Cucu prefektust, mert „Kovászna és Hargita megyében, ahol a helyi közigazgatást kizárólag az RMDSZ vagy más magyar pártok ellenőrzik, a törvényesség betartatásának egyedüli eszköze a prefektusi intézmény”.