Helyhatósági választások június 5-én

2016. január 27., szerda, Belföld

Elfogadta a kormány az Állandó Választási Hatóság javaslatát, és június 5-re tűzte ki a helyhatósági választások időpontját. Azt azonban még mindig nem lehet tudni, a polgármester-választás egy- vagy kétfordulós lesz-e, a pillanatnyilag érvényben levő törvény – a parlament által tavaly elfogadott választási törvénycsomag megtartotta a hatályos előírást, miszerint a polgármestereket egyetlen fordulóban választják meg – felülbírálatáért a Nemzeti Liberális Párt a nép ügyvédjéhez fordult.

A tegnap elfogadott kormányhatározat szerint a választási kampány május 7.–június 4. között tart. A pártoknak, pártszövetségeknek és a kisebbségeket képviselő szervezeteknek április 6-ig kell véglegesíteniük és a Központi Választási Irodához eljuttatniuk a választási jeleket. A választási irodák létrejöttét követő tíz napon belül, de legkésőbb április 20-ig be kell jegyezni a választásokon részt vevő szövetségeket. A jelöléseket legkésőbb a szavazás előtt 40 nappal kell benyújtani, vagyis április 26-ig. A voksolás június 5-én reggel 7-től 21 óráig tart majd.
A tavaly elfogadott választási törvénycsomagot a Szociáldemokrata Párt (SZDP) és a Nemzeti Liberális Párt (NLP) egyaránt támogatta. A szoci­áldemokraták továbbra is kiállnak az egyfordulós polgármester-választás mellett, és a kétfordulós választást az RMDSZ sem támogatja, a szövetség szerint ez ugyanis nem a polgármester legitimitását erősítené, hanem az etnikai hovatartozás kerülne előtérbe.
Az NLP azonban múlt hé­ten – miután Klaus Johannis államfő „nagyon jónak” nevezte a kétfordulós polgármester-választások ötletét – azt kérte a miniszterelnöktől, hogy adjanak ki sürgősségi kormányrendeletet a kétfordulós polgármester-választás visszaállításáról. Dacian Cio­loş előbb azt üzente a liberálisoknak, hogy nem lenne demokratikus sürgősségi kormányrendelettel módosítani egy, a parlament által elfogadott jogszabályt, később meg úgy nyilatkozott, egyeztetni fog a pártokkal a javaslatról. Tegnap már a liberálisok azt kérték a nép ügyvédjétől, forduljon az alkotmánybírósághoz az egyfordulós polgármester-választást előíró jogszabály kapcsán.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2016-01-27: Jegyzet - Mózes László:

Bethlen Gábor homlokát ráncolja (Kármentő)

Aggasztó hírek érkeznek Nagyenyedről: csődbe juttathatja a dél-erdélyi várost a Bethlen Gábor Kollégium épületének felújítása – közölte riportjában a Maszol.ro portál, az összeállítás sűrítményét pedig leadta a Magyar Távirati Iroda is, így a fejleményekről a világ minden érdeklődő magyar embere értesülhet.
2016-01-27: Közélet - Szekeres Attila:

Rendőrnek nem jó, fogyasztóvédőnek igen?

Van, aki rengeteget fizet a hírnévért – ám a Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal vezetőjének nem került erőfeszítésbe, hogy hírhedtté váljék, csak önmagát kellett adnia. Gheorghe-Mircea Diacon a szociáldemokraták által megnyert, 2012 decemberében tartott parlamenti választások politikai hátszelével került 2013 januárjában a hivatal élére.