A sokáig jól játszó magyar válogatott 31–29-re kikapott a spanyol csapattól a lengyelországi férfi kézilabda Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában.
Jól kezdett a magyar csapat, és hamar ellépett 3–1-re. A spanyolok ezt követően agresszívebb védekezésre váltottak, öt percig nem kaptak gólt, és egyenlítettek. A magyarok a folytatásban összeszedettebben játszottak, és a gyors támadásokat rendre góllal fejezték be. Háromgólos hátrányban időt kért a rivális, ami hasznosnak bizonyult, és 8–8 lett. Ezek után Nagy László góljaival sikerült tartani a lépéselőnyt, ugyanakkor komolyabb előnyt nem tudott kialakítani az alakulat, így 15–15-tel fordulhattak a csapatok.
A második félidő három spanyol találattal indult, majd néhány perccel később emberelőnyben nem tudott egyenlíteni a magyar csapat. Tíz perccel a vége előtt 27–24-re vezettek a spanyolok, és a hajrában minden energiáját mozgósította a Dujsebajev által irányított magyar csapat. Sikerült közelebb férkőzniük, és Nagy László 9. góljával 29–28 lett az állás. Az utolsó támadásoknál időt kértek a spanyolok, a végén pedig időn túli hétméteresből állították be a végeredményt.
A magyarok tegnap a középdöntő harmadik mérkőzésén Svédországgal játszottak, a találkozó lapzárta után ért véget. A csoportok első két helyezettje bejut az elődöntőbe, a harmadik helyezett az 5., a negyedik pedig a 7. helyért játszik.
Eredmények (középdöntő): * 1. csoport: Macedónia–Norvégia 31–31, Lengyelország–Fehéroroszország 32–27 * 2. csoport: Németország–Oroszország 30–29, Spanyolország–Dánia 23–27, Spanyolország–Magyarország 31–29, Svédország–Dánia 28–28. (miska)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.