A Kolozs megyei Szamosújvár önkormányzata tegnapi ülésén egyhangú szavazással elfogadta, hogy magyar iskola induljon a 2016/2017-es tanévtől. A döntés következtében a magyar állami támogatással felépített új iskolaépületbe költözhetnek a következő tanévtől a város három iskolájában szétszórt magyar osztályok.
A döntés az önkormányzati testület január 18-i ülésének is szerepelt a napirendjén, akkor azonban a 19 képviselő közül 10-en tartózkodtak a szavazásnál, így nem született meg a kedvező döntés. Korábban a helyi sajtóban azt sugalló információk jelentek meg, hogy a magyar osztályok kivonása a vegyes iskolákból veszélybe sodorná az egyik román intézményt, ennek ugyanis nem maradna már elég diákja.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.