A tegnapi kézdivásárhelyi tanácsülésen a városatyák többek között arról döntöttek, hogy az Ady Endre utcában található egykori tárnokmesteri szállást – vagy ahogy jobban ismerik, a volt kaszárnya épületét – kétéves szerződéssel ingyenes használatba adják a Vöröskeresztnek és a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületének.
Az épületből 189 négyzetmétert, illetve 201 négyzetmétert használhat díjmentesen a jótékonysági tevékenységet is végző két civil szervezet.
2012-ben, amikor a város tulajdonában lévő épületet Civilek Házának keresztelték el, és ingyenes használatba adták öt civil szervezetnek, a prefektúra a közigazgatási bíróságon pert indított a civil szervezetek, majd a kézdivásárhelyi önkormányzat ellen, az ingyenes bárbeadásról szóló határozat érvényetelenítését kérve. A bíróság helyt adott a prefektúra kérésének.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.