Rendkívüli ülésen döntött a költségvetés módosításáról Kézdivásárhely tanácsa. A költségvetés módosítására néhány pályázatra érkező, jelentős kormánytámogatás miatt volt szükség.
Az ülés Fekete Lorándnak, a Gosp-Com Kft. főmérnökének a beszámolójával kezdődött, aki a tanács tulajdonában lévő cég májusi pénzügyi-gazdasági mérlegét mutatta be a városatyáknak. Ezt követően a különfélékre került sor, majd Török Sándor polgármester előterjesztette a napirenden szereplő egyetlen határozattervezetet. Mint elmondta: az idei költségvetés tekintélyes, több millió lejes összeggel gazdagodik, mely kormányalapból érkezik a városkasszába. A kormány 50 000 lejjel támogatja a pénzügyi központnak számító Turóczi Mózes Általános Iskolát, hogy a sárfalvi és szászfalvi iskolák vízrendszerét felújítsák. Jóval nagyobb összeghez jut a Gábor Áron Műszaki Oktatási Központ, a kormány 2,1 millió lejt adott campus építésére. Ez csak a beruházás 2007-re eső értéke, a munkálatokat várhatóan ez év végén kezdik, s ha a finanszírozást 2008-ban is biztosítják, már jövőben befejezik. Négymillió lejjel nőtt a költségvetés környezetvédelmi része, mely egy hétmillió lejes tétel első részét képezi. A helyi önkormányzat ebből a vízhálózat bővítését két éven belül próbálja rendezni. Kézdivásárhely 2007-es költségvetésének bevételi része 6,27 millió lejjel emelkedett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.