Mózes László
Egy állam akkor kérheti számon, hogy egy másik ország mit és hogyan tesz kisebbségi sorsban élő polgáraiért, ha ő maga – lehetőségei és képességei szerint – sem szűkmarkú nemzeti közösségeivel. Magyarország példát kíván mutatni a nemzetiségek támogatásával – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára. Ezzel szemben Sógor Csaba, RMDSZ-es európai parlamenti képviselő a strasbourgi plenáris ülésen azt tette szóvá, hogy Romániában a mai napig nem fogadták el a kisebbségi törvényt, amelyet 2005-ben az európai uniós csatlakozás előtt az akkori román kormány jóváhagyott.
Mi több, szerinte ezt már az EU sem tudja kikényszeríteni, s a romániai tapasztalatok azt mutatják, a tagállammá válás után visszafejlődés indulhat el a többség-kisebbség viszonyrendszerben.
Ha csupán e két nyilatkozatot tekintjük, már ezek is egymástól markánsan különböző kisebbségpolitikai szemléletről árulkodnak, melyek újólag is igazolják, hogy Budapest és Bukarest eltérő módon viszonyul az államhatárain belül élő nemzeti közösségeihez. A román parlament egy évtizede nem tudja lenyelni a jogszabálytervezetben rögzített kulturális autonómia fogalmát, ezért inkább a végtelenségig halasztják a kisebbségi törvény ügyét. Ezzel szemben a magyar kormány képviseletében Fülöp Attila – miután a Gyulán élő román nemzetiségi és oktatási vezetőkkel tárgyalt – kijelentette: Magyarország a területén élő nemzetiségek támogatásával követendő példát szeretne mutatni más kormányok számára, hogy a viszonosság elve alapján hasonlóan támogassák a területükön élő magyar kisebbséget. Mint mondta, 2010 és 2015 között megduplázták a magyarországi román nemzetiségnek nyújtott támogatás összegét, ebben egyebek mellett szerepel a kulturális autonómiát biztosító nemzetiségi önkormányzatok működési támogatása is.
Míg tehát Budapest számára a magyarországi románok kulturális autonómiája természetes és felkarolt, Bukarest úgy ódzkodik a romániai magyarok mindennemű autonómiájától, mint ördög a tömjénfüsttől. Választási évben, a mostani terhelt román–magyar viszonyrendszerben ez vélhetően nem is változik. Közben Kreszta Traján gyulai román nemzetiségi szószóló nem panaszkodik a magyarországi románok sorsáról: jó a kapcsolatuk a magyar kormánnyal, a szószólói intézmény létrehozása után részt vehetnek a teljes törvényalkotás folyamatában, törvénykezdeményezési joguk is van. A Victoria kormánypalotát illető, hasonló bizakodást az erdélyi magyar közösség képviselői egyelőre nem engedhetnek meg maguknak. Változásáért fontos lenne, hogy a bukaresti politikusok ne csak a paprikás kolbászra gondoljanak Gyula kapcsán, hanem a román–magyar viszonyrendszer jó lehetőségét is lássák.
