Letett a román belügyminisztérium arról, hogy menekülttábort alakítson ki a magyar határ közelében lévő, termálvizéről híres Szatmár megyei Tasnádon – derült ki a tárca honlapján megjelent közleményből.
A közlemény szerint a minisztérium „körültekintő vizsgálat” nyomán arra a következtetésre jutott, hogy a korábban erre a célra kiszemelt laktanyák (többek között a tasnádi) nem felelnek meg a követelményeknek, ezért a tárca vezetője elrendelte az átalakításukkal kapcsolatos előkészületek leállítását, ugyanakkor felszólította a bevándorlási hivatalt, hogy keressen más törvényes megoldást a menedékkérők elhelyezésére.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.