A vajdasági Magyar Koalíció (MK) számára a szövetségkötés legfontosabb kritériuma az, hogy a lehetséges partner őszintén támogatja-e Szerbia EU-integrációját, ez az autonómiatörekvések támogatásánál is nagyobb súllyal esik a latba — jelentette ki tegnap Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, a koalíció listavezetője.
Szerbiában május 11-én rendeznek parlamenti, önkormányzati és vajdasági tartományi választást. A három párt összefogásából alakult MK-nak jó esélyei vannak arra, hogy az eddigi háromnál több képviselőt juttasson a belgrádi parlamentbe. Pásztor 5—7 helyre számít, s ezek igen értékesek lesznek a 250 tagú törvényhozásban, ahol várhatóan pár mandátum dönti majd el, hogy a nacionalistának vagy az európai irányultságúnak nevezett tábor alakíthat-e kormányt.
Bolgár kormányátalakítás EU-sürgetésre
A bolgár miniszterelnök menesztette tegnap három miniszterét, mert az Európai Unió hatékonyabb fellépést követel Szófiától a korrupció és a szervezett bűnözés ellen — jelentette be tegnap a kormány sajtóhivatala. A szocialisták vezette hárompárti koalíció képviselőinek döntése alapján Nihat Tahir Kabil mezőgazdasági minisztert, Radoszlav Gajdarszki egészségügyi minisztert és Veszelin Bliznakov védelmi minisztert váltották le. Az EU ezen a nyáron hozza nyilvánosságra Bulgáriáról szóló jelentését. Hírek szerint az Európai Bizottság fontolgatja, hogy szankciókat javasol majd Bulgária ellen, ha nem javul a helyzet.
Nők tüntettek Kubában
Raúl Castro kubai elnök hivatala közelében tüntető nők békés ülősztrájkját oszlatta fel a rendőrség hétfőn. Az asszonyok bebörtönzött férjeik szabadon bocsátását követelték. A tíz asszony, közöttük a Nők Fehérben ellenzéki csoport tagjai hétfő reggel gyűltek össze a havannai Forradalom tere mögötti parkban. A tüntetést mintegy három órával később feloszlatták, a résztvevőket egy buszba tuszkolták, és hazaszállították. Néhány órával később a kormány — szokatlan módon — beszámolt az incidensről, és védelmébe vette a rendőri intézkedést, az Egyesült Államok zsoldosai provokációjának nevezve az ülősztrájkot.
Ujjlenyomat távozáskor is
A jövőben nemcsak az Egyesült Államokba érkező, hanem az onnan kiutazó légi utasoktól is vesznek majd ujjlenyomatot — közölték hétfő este a belbiztonsági minisztériumban. A minisztériumban már előkészítették az eddigi rendelkezések megfelelő módosítását. A légitársaságoknak 24 órán belül át kell majd adniuk az utasok biometrikus adatait a belbiztonsági minisztériumnak, ily módon ellenőrizhető, hogy az utas túllépte-e vízumának érvényességi idejét. Az ellenőrzés tervezett szigorítása a charterjáratok üzemeltetőire is vonatkozik majd.
Ricenek nem tetszett
Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter tegnap Kuvaitvárosban bírálta Jimmy Cartert, mert az Egyesült Államok volt elnöke a Hamász radikális palesztin szervezet vezetőivel tárgyalt. Rice az olajsejkségben azon az értekezleten vesz részt, amelyet az Irakkal szomszédos országok külügyminiszterei tartanak az arab ország biztonságáról és jövőjéről. Rice újságíróknak nyilatkozva leszögezte: Carter látogatása megkérdőjelezheti azt az amerikai üzenetet, hogy Washingtonnak semmi dolga sincs a Hamásszal. A Gázai övezetet tavaly június óta ellenőrző Hamászt az Egyesült Államok terrorszervezetnek tartja.
Civil tiltakozás a Benes-dekrétumok ellen
Petíciót adtak át magyar civil szervezetek képviselői tegnap az Európai Parlamentnek a strasbourgi plenáris ülés alatt a Benes-dekrétumok egyes rendelkezései és azok tavalyi pozsonyi megerősítése ellen tiltakozva. A közel 40 000 aláírással nyomatékosított dokumentumban — amelyet Wittner Mária országgyűlési képviselő, Andrásfalvy Bertalan korábbi kulturális miniszter, Juhász Imre, a Civil Jogász Bizottság tagja, valamint Fehér Csaba szlovákiai és Hunyadi István strasbourgi történész adott át — közel 170 civil szervezet nevében egyebek között azt kérik, hogy a parlament tűzze napirendre a Benes-dekrétumok, a Szlovák Nemzeti Tanács és egyéb (cseh)szlovák hivatalos szervek által a kérdéses időszakban alkotott, és a magyar és német kisebbséget súlyosan diszkrimináló jogszabályok ügyét, és vizsgálja meg azok európai uniós jogrendszerrel való összeegyeztethetőségét.