Közel két évtizede Angliából indult el a házasság hete kezdeményezés, amely a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. Mára négy kontinens huszonegy országában tartják, Háromszéken idén Sepsiszentgyörgyön és Baróton szerveztek rendezvényeket.
Füst Milán négylábú asztalnak látta a házasságot. Ha bármelyik lábával van valami, máris billegni kezd. Az asztal első lába: a partnerek hogyan szeretik eltölteni az időt, azaz kell hogy az életstílusban legyen közös pont, valami azonosság. És persze fontos a szeretet. Ez a második láb. A harmadik láb a szex: passzolni kell szexuálisan is. És a házasság gazdasági kapcsolat is egy férfi és egy nő között. Ez a negyedik láb.
Menekülés a magányból
Alapvető emberi félelmeink közé tartozik a magány. Legalább annyira nyomasztó, mint az éhség, a rettegés a támadástól – amelyek végigkísérték az egész emberiséget. A modern korban az első kettőtől már kevésbé kell aggódni, de az egyedülléttől való szorongás mindenki életében ott van.
Két tönkrement házasság után Beatrix úgy véli, először meg kell tanulni egyedül élni, dönteni, és csak utána szabad összeköltözni egy másik emberrel. „Főiskola után azonnal férjhez mentem az egyik évfolyamtársamhoz. Nem volt akkora szerelem, inkább a félelem volt nagy, hogy egyedül kell elkezdenem a felnőtté válást, az álláskeresést, a lakásbérlést. Együtt minden sokkal könnyebb volt. És mentek is a dolgok remekül – csak a kapcsolat döglődött. Mert az összekapaszkodás nem volt elég egy életre, hamar rájöttünk: nincs mit keresnünk egymás mellett. Tulajdonképpen fájdalom nélkül elváltunk, de én már az első szabad napomon szorongani kezdtem, hogy most mi lesz velem egyedül.”
Beatrix ekkor újra belemenekült egy házasságba. Ám fél év múlva már tudta: rossz döntést hozott. Mégis maradt. „Gondoltam, muszáj változnom, muszáj alkalmazkodni és dolgozni a kapcsolaton. A férjem mellett döbbentem rá, hogy bizony most is egyedül vagyok, az élet nagy kérdéseit most is egyedül élem meg. Rájöttem, hamis illúzió, hogy a házasság majd megment az egyedülléttől. Meg kell tanulnom a magányt elviselni, belekalkulálni a mindennapjaimba, a kapcsolataimba, mert ha nem teszem, soha nem lehetek boldog.”
Tévhitek
A statisztikusok kérdőíveken keresik a választ, miért válnak el az emberek? Ezekben a felmérésekben az alkoholizmus, a hűtlenség, az erőszak szerepel az élmezőnyben. A kutatások szerint sokan a hamis illúziók miatt döntenek a szakítás mellett. A Herczog Mária által szerkesztett Együtt vagy külön című könyv sorra veszi, milyen tévhitek vezetnek leggyakrabban a váláshoz.
Ha nagyon szeretjük egymást, a többi már magától jön. Tehát semmi különöset nem kell tenni a házasságért. Ez nagy tévedés. A házasság állandó építkezést, odafigyelést, egyeztetést és folyamatos együttműködést igényel. A mondás inkább úgy helyes: semmi nem jön magától.
Találd ki a titkos gondolatom! Gyerekkorból jön ez a vágy, mindenkiben ott él, és más megítélés alá esik az, amit kérni kell. A kérés amúgy is sarkalatos pont egy házasságban. Nem jó úgy kérni, hogy azt várjuk, azonnal teljesüljön is a vágyunk. Így nem hagyjuk meg a másiknak a döntés jogát, hogy elfogadja vagy visszautasítsa a kérést. Más esetekben viszont nem merünk kérni, mert félünk a visszautasítástól. Ezek teszik igazán tönkre a kapcsolatot: sem kérni, sem visszautasítani nem merünk.
Majd a gyerek megoldja! Ősi eszköz, hogy jobb legyen a kapcsolat. Sajnos, a statisztikák egyértelműen azt bizonyítják: nem működik.
Kettesben jobb, mint egyedül! Ez attól függ, hogy kivel vagyunk kettesben. Ha egy megértő társsal élünk, az valóban jobb, mint egyedül, de ha csak a magány elől menekülünk, ha csak a félelem miatt maradunk a kapcsolatban, máris nem igaz a mondás.
Meddig élhet a kapcsolat
„Átértékelődött a hetedik év fogalma” – mondja Szvetelszky Zsuzsanna, az ELTE társadalomkutatója. Szerinte ez a szám nem lebeg Damoklesz kardjaként a házasságok fölött, inkább egyfajta kapcsolati telítettségről szól. Ilyenkor inkább azt élik meg a felek, hogy mindent tudnak már a másikról, a kisujjától a haja száláig ismerik. Általában ekkor robbannak be a harmadikok a házasságba, holott a történet gyakran csak arról szól, hogy meg kellene újulni.
„Én úgy gondolom, egy kapcsolat addig él, amíg a felek úton vannak – fejti ki a szakember. – Ha valahonnan valahová tartanak, nem pedig egy állóvízben álldogálnak. Egyénre szabottan is igaz ez; akkor van a házasságnak jövője, ha én fejlődhetek benne. És tegyük hozzá: van az agyonszidott médiának jó hatása is, hiszen egyre többet halljuk, hogy dolgozni kell egy kapcsolaton. Hogy létezik párterápia, mediáció, pszichológia. Hogy igenis, küzdeni kell egy házasságért, nem pedig az első rossz szóra elválni.”
(a nlcafe.hu nyomán)
