Az OTP Bank Romániának törölnie kell a 2007-ben és 2008-ban kötött jelzálog tÃpusú hitelszerzÅ‘déseibÅ‘l azt a kikötést, amely lehetÅ‘vé tette a pénzintézetnek a kamat egyoldalú megváltoztatását – errÅ‘l a bukaresti táblabÃróságon született jogerÅ‘s végzés.
A pert a fogyasztóvédelmi hivatal indÃtotta az OTP romániai leánybankja ellen. Bár a román média premierként tálalta, hogy egy bank és ügyfelei közti jogvitákban olyan jogerÅ‘s Ãtéletet hoztak, amely valamennyi érintett ügyfél hitelszerzÅ‘désének megváltoztatását elÅ‘Ãrja, Diósi László, az OTP Bank Románia vezérigazgatója úgy nyilatkozott: más romániai bankok esetében is születtek már hasonló kollektÃv hatályú Ãtéletek. Diósi László megjegyezte: a bÃrósági Ãtéletnek nincs közvetlen anyagi vonzata. Elismerte, hogy a végzésre hivatkozva az érintett ügyfelek kártérÃtést kérhetnek a banktól az egyoldalú kamatemelések miatt, de ezt szerinte eddig is megtehették volna.