Kína idegesen reagált arra a hírre, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok tárgyalást kezd a THAAD elnevezésű rakétavédelmi rendszer telepítéséről, s nem csak hivatalos megnyilatkozásaiban támadta a tervet, de hírek szerint nyomban diplomáciai offenzívába is kezdett annak kifejezésére, hogy nem szeretne ilyen típusú fegyverzetet a „hátsó udvarában”.
Liu Csen-min kínai külügyminiszter-helyettes hivatalába kérette a dél-koreai nagykövetet, és a bejelentéssel kapcsolatban kifejezésre juttatta nemtetszését. Kínai politikai körökben ugyanis az az uralkodó nézet, hogy a THAAD (Terminal High Altitude Area Defense, végső fázisú, nagy magassági területvédelem) nem kis részben Kína, illetve Oroszország ellen irányul, és elősegíti egyfajta katonai szövetség létrehozását is az Egyesült Államok, Dél-Korea, illetve Japán között. Pekinget bosszantja, hogy a phenjani vezetés teljesen „önfejű”, s képtelen hatással lenni rá, miközben az Egyesült Államok azt a látszatot kelti, hogy Kínának lennének eszközök a kezében Észak-Korea megregulázására.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.