Asztalitenisz. Péntektől vasárnapig Buzăuban rendezik meg az ifjúsági III-as országos csapatbajnokságot. A viadalon két háromszéki klub – Nagy Mózes SK és az Electrica SK – négy együttese (két fiú- és két lányalakulat) képviseli megyénket. Bízunk abban, hogy siker koronázza kis pingpongozóink erőfeszítését, és emelt fővel térnek majd haza a háromnapos megmérettetésről.
Teremlabdarúgás. Nehéz meccs előtt áll a megyeszékhelyi Sepsi FC, s pihen a céhes városbeli KSE. A sepsiszentgyörgyi csapat ma 18 órától a tizennégy győzelemmel, egy vereséggel és 42 ponttal az élen álló Dévai Autóbergamót látja vendégül az élvonalbeli futsalbajnokság 18. fordulójában. Az esti találkozó pikantériáját az szolgáltatja, hogy a zöld-fehérek egykori játékmestere, Pânzaru, régi gólgyárosa, Mánya és az elmúlt idényben a zöld-fehér mezesek hálóját védő Molina Davila ezúttal ellenfélként tér vissza a Szabó Kati Sportcsarnokba. Izgalmasnak ígérkezik a találkozó azért is, mert az FC-nek tét a visszavágás, hiszen tavaly októberben 10–0-ra kaptunk ki idegenben. Farkas Attila tanítványai az FK Székelyudvarhely elleni 1–1-es döntetlennel, míg a Hunyad megyeiek a Călărași-sal szemben 5–2-es győzelemmel melegítettek a hétvégi rangadóra. A hazai meccseken egyre jobb mutatóval rendelkező Sepsi FC még okozhat meglepetést a Mányáék csapatának, hiszen a dévaiak mostani szezonbeli egyetlen vereségüket is idegenben, azaz a Jászvásár otthonában szenvedték el. Sajnos, nem lesz könnyű dolguk Mihályéknak, mivel az Autobergamo játékosai kiszállásaikon átlagban 6,1 gólt lőnek, mi viszont hazai környezetben csak 3,7-et. Védekezésben azonban jobban állnak a szentgyörgyiek, hiszen házigazdákként eddig mindössze 15 gólt kaptak, míg a Déva vendégként már 22 kapott találatnál jár. A papírforma mindenképp a Dévai Autóbergamo mellett szól, de reménykedjünk és bízzunk a Sepsi FC sikerében! A KSE szabadnapos a hétvégén, ugyanis Focșani visszalépett, és a kézdivásárhelyiek játék nélkül gyűjtik be a három pontot. (t)
Kézilabda. A Szabó Kati Sportcsarnokban ma 11 órától a Sepsi-SIC a Resicabányát látja vendégül az A-osztályos kézilabda-bajnokság B-csoportjának 15. fordulójában. Az odavágóban a Vida Attila által irányított szentgyörgyiek 34–20 arányban szenvedtek vereséget Resicabányán. Az előző játéknapon a zöld-fehér mezesek a Slatina vendégeként 43–23-ra kaptak ki, míg a Krassó-Szörény megyeiek szabadnaposak voltak. A 15. forduló további mérkőzései: Brassói Naţional–Arad, Beszterce–Marosvásárhelyi Mureşul, Temesvár–Slatina, Déva–Piteşti és Nagyvárad áll. (m. b.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.