Új hidegháború kezdődött, és ezért a Nyugatot terheli a felelősség – hangoztatta Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök szombaton az 52. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián. Az orosz kormányfő kiemelte, a NATO tevékenységét szemlélve néha úgy érzi, hogy nem is 2016-ban, hanem 1962-ben él.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár beszédében bírálta Oroszországot, de együttműködést is ajánlott. Kifejtette: Moszkva nukleáris csapásmérő erejét fitogtatva szomszédsága megfélemlítésére és Európa stabilitásának gyengítésére törekszik, de számolnia kell azzal, hogy a NATO elrettentő erejének része a nukleáris komponens. Egyben biztatónak nevezte megbeszélését Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. Megvizsgálják a NATO–Oroszország Tanács összehívásának lehetőségét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.