Összesen több mint nyolcszáz háromszéki gazdánál, agárvállalkozásnál tart ellenőrzést március végéig a Kovászna Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság. A vizsgálatok során egyebek mellett a haszonállatokkal kapcsolatos nyilvántartási, betegségmegelőzési, értékesítési-elidegenítési szabályok betartását mérik fel. A felénél sem tartó ellenőrzés máris elég sok szabálytalanságot feltárt, a fő ok a hanyagság, esetenként a tájékozatlanság.
A hatóság tájékoztatása szerint az ellenőrzés során arra kíváncsiak, a támogatásban részesülő állattenyésztők betartják-e a kapcsolódó gazdálkodási előírásokat. Ezek között szerepelnek a nyilvántartási elvárások, az elidegenítés (adás-vétel) feltételei, valamint különböző betegségek (pl. szivacsos agyhártyagyulladás) megelőzése, illetve bejelentése a hatóságoknak. Emellett a vizsgálat a tiltott hormonkészítmények használatára, valamint az élelmiszer-biztonsági rendelkezésekre is kiterjed.
Sikó-Barabási Sándor főállatorvos, a hatóság vezetője lapunk megkeresésére elmondta: lassan eléri a háromszázat az ellenőrzött tenyésztők száma, magán- és jogi személyek egyaránt vannak közöttük. A szakember megerősítette, már eddig is sok rendellenességet találtak, ugyanakkor az előző évekhez képest valamelyes javulás tapasztalható. Eddig hat esetben szabtak ki bírságot, összesen 4000 lejt. A legalacsonyabb kiszabható egyéni bírság 600 lej, a felső határ pedig a csillagos ég – magyarázta a főállatorvos. A pénzbeli megrováson kívül tizenhat esetben írásos figyelmeztetést hozott a gazdáknak az ellenőrzés, illetve több esetben írásban hátrahagyták az érintetteknek, hogy mit kell tenniük a szabálytalanság kiküszöbölésére. A vizsgálatokat folytatják, már több munkatársukat is bevonták – hét kétszemélyes csoport járja a megyét. Sikó-Barabási Sándor szerint, noha március végéig kell lezárniuk az ellenőrzést, igyekeznek végezni, míg az állatokat kihajtják a legelőkre.
Szabálytalanságot legtöbb esetben az állatok azonosítása és nyilvántartása, az adás-vétel körüli kötelezettségek, valamint adott betegségekkel kapcsolatos előírások elmulasztása terén tapasztaltak. Sikó-Barabási aggasztónak tartja, hogy ilyen sok a hiányosság, holott a támogatásokat nem tegnaptól veszik fel a gazdák, és sokan továbbra sem értik meg, ha nem rendezik ezeket, minden agrártámogatást elveszíthetnek, illetve akár vissza is fizettethetik velük a már felvett összegeket. A főállatorvos példával is élt: az elmúlt években előfordult, hogy egy gazda a hiányzó fülszám miatt hatszáz eurótól esett el. Egyébként a fülszámok hiánya is gyakori jelenség, az állat elveszíti valahol, a tenyésztők pedig nem kérik a pótlását, olyan alapon, hogy a másik még megvan. Az adás-vételnél gondot okoz, hogy vannak bellérek, akik helyben és azonnal kifizetik a kért összeget, nem igényelnek semmilyen dokumentumot. Az így eladott állatok követhetetlenekké válnak, ami járványmegelőzési szempontból is gond. Sokszor tetten érhető ugyanakkor, hogy az emberek egyszerűen hanyagságból vagy tájékozatlanságból nem tesznek eleget a hivatalos papírformáknak, a jelentési kötelezettségnek. Sikó-Barabási Sándor szerint inkább a fiatalabb állattenyésztőkre jellemző ez, az idősebbek általában tisztában vannak azzal, mit kell tenniük. A cégeknél szintén kevés rendellenességet találnak.