„Nem tudom, melyik pillanattól számítom magam költőnek – válaszolta Farkas Wellmann Endre az első feltett kérdésre –, nyilván az ember már az első kötete megjelenésétől abban a tudatban alkot, hogy akkor ő valamilyen értelemben költő. De azt hiszem, csak akkor lehet erről szó, ha más is úgy gondolja. Van, aki az első kötete előtt már költő tud lenni, és vannak olyanok, akik – Szőcs Géza megfogalmazásában – minél többet írnak, annál ismeretlenebbek lesznek.” Szerinte az extrovertáltságon kívül kemény munka és szakmai tudás is kell a költővé váláshoz, de mindezeken túl igazából az teszi költővé az embert, amit mélyebbről hoz magával, ami nem tanulható.
Farkas Wellmann Endre elmondta, sokan kétkedve fogadták korábbi Néró-verseit azok pesszimizmusa miatt, de a tavalyi év visszaigazolta őt, ezért tartotta fontosnak a könyv kiadója, hogy az öt-hat évvel korábban írt versek is bekerüljenek A római disznó című tizedik kötetébe lecsupaszított formában. Mint kiderült, az akkori víziók mára valósággá váltak, a római disznó metafora újabb és újabb értelmeket tudott nyerni a migránsválság és az ennek kapcsán zajló nemzetközi folyamatok által. Néró, a végtelenül kegyetlen római császár és a kereszténység viszonya jelenik meg tulajdonképpen ezekben a versekben, a költő azt vizsgálja, vajon honnan ered ennek a művészlelkű, őrültnek tartott uralkodónak a Pál apostolt is lefejező végtelen kegyetlensége, hogy Néró gesztusa vajon már akkor, a Jézus utáni években végleges válasz volt-e a keresztény tanítások működésképtelenségére. Farkas Wellmann Endre szerint Európában ma olyan helyzetbe került a kereszténység, amelyből keresztényi megoldásokkal nem lehet kiutat találni.
A kötet versei arra is rákérdeznek, hogy ki vagy mi a disznó, gyilkos-e vagy áldozat, hogy egy alapvetően disznóvágó nemzet erkölcsi identitásába, kultúrájába hogyan épül be az ölés szándéka, gesztusa, gyakorlata, és hogy ez az identitás hogyan érhető tetten hétköznapjainkban, szerelmeinkben, világlátásunkban. Kiss Bence kérdései nyomán szó esett még az író alkotói módszereiről, az alkotói szabadságról és kényszerről, a haza és otthon fogalmáról, az anyaországi felek sárdobálásáról, a Bálint-nap kapcsán pedig a szerelemről és a házassági alku betartásának problematikus voltáról is.
Kolcsár József színművész jelenléte egy Kiss Bence által kitalált játék része volt, aki szerint a költők másképp értelmezik a verseiket, mint ahogy azt az előadóművészek teszik, ezért azt ajánlotta, hogy a költő és a színész is olvassa fel ugyanazokat a verseket a kötetből. A játék elkerülhetetlenül versenyhelyzetet teremtett, de a művészek humorral oldották meg a felolvasást, melyek végeredménye az lett, hogy sok jó verset hallhattak a résztvevők.