A székely jelképekrőlCímerek és pecsétek útján

 Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója örömmel állapította meg, hogy az utóbbi években reneszánszát élte és éli a székely szimbólumok (zászlók, címerek, pecsétek) kutatása, az eredmények pedig az ilyen és hasonló – a megyei önkormányzatok által támogatott – kiadványok révén a nagyközönség számára is megismerhetővé válnak. A mecénási szerepet vállaló megyei testületek vezetői, Borboly Csaba és Tamás Sándor is megosztották gondolataikat. Előbbi egyrészt a szimbólumok minél alaposabb ismeretéről értekezett, a fiatalok itthon maradása egyik eszközének nevezte, megállapította, hogy kevesebb cirkuszra és több munkára, nyugodt építkezésre lenne szükség. Tamás Sándor a Székelyföld a székelyeknél van a legjobb helyen gondolat köré építette mondandóját. A mi történészeinknek kell feltárniuk múltunkat, a mi szakembereinknek kell megírniuk a jelen és a jövő forgatókönyveit – fejtette ki az elnök, és hozzáfűzte: olyan emberekre van szükség manapság, akik bátrak és minőségi munkát végeznek. A két székely megyében ezért támogatják a kutatást, forrásfeltárást, amely eredményeként ilyen kiadványok láthatnak napvilágot. Mindkét önkormányzati vezető kiemelte: a tanulmánykötet hamarosan román és angol nyelven is elkészül, előbbit pedig Bukarestben is bemutatják.
A székelyudvarhelyi székhelyű Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont gondozásában megjelent, hat levéltári, történész, illetve címertani szakember munkáját, tanulmányát összesítő kiadvány a 2009-ben a székely jelképtörténet terén elindított kutatássorozat újabb eredménye – derült ki Mihály János történész, szerző ismertetőjéből. A szakember szerint hét évvel ezelőtt kristályosodott, hogy szakmai igényességre és megalapozottságra van szükség a székely szimbólumok kutatásánál, a rendszerváltást követően ugyanis csak amatőr próbálkozások voltak. A hozzáértők valamiért hosszabb ideig ódzkodtak a témától, 2009-ben a marosvásárhelyi Pál Antal Sándor, a sepsiszentgyörgyi Szekeres Attila István, a székelyudvarhelyi Zepecáner Jenő segítségével sikerült elindítani azt a folyamatot, amely eredménye az eddigi négy tanulmánykötet, valamint egy székelyföldi történelmi zászlósor összeállítása és felállítása – mondta el a történész. Mihály János ugyanakkor a kutatás sokoldalúságára és mélységére is rámutatott. A tanulmányok nemcsak települések, térségek címereinek, pecsétjeinek kutatására szorítkoznak, hanem alapos ismertetővel szolgálnak az egyházi, illetve a nemesi jelképekről is.
Zárásként Szekeres Attila István az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke, a kiadvány egyik szerkesztője a székely jelképek Románia heraldikájában történő továbbéléséről tartott rövid vetített előadást. A történész a Trianon utáni Nagy-Románia címerének születésétől – Keöpeczi Sebestyén József címerművész munkája – indulva ismertette azokat momentumokat, amelyek során Székelyföld, a székely városok, illetve az egykori vármegyék címerei és ezen belül a székely szimbólumok – a nap és a hold, valamint a csillagok – szenvedtek el esetenként ijesztő átalakításokat. Amint az sejthető volt, a legjelentősebb rombolás a kommunizmus idején történt – erőltették a heraldikával még köszönőviszonyban sem lévő elemeket –, viszont már korábban, a királyi Románia illetékesei is tettek jócskán azért, hogy a szimbólumok terén is jelezzék az új hatalmi viszonyokat. Mégis ezek a jelképek mindezt túlélték, mára pedig nagyjából sikerült visszaállítani az 1920 előtti állapotokat.