Nagyszámú érdeklődő jelenlétében mutatták be csütörtök este a kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban Jánó Mihály művészettörténész A kézdiszentléleki Szent István-kápolna című legújabb könyvét.
A hiánypótló, fotókkal illusztrált kiadvány Hegedüs Ferenc kultúrmecénás támogatásával jelent meg a Kalauz sorozat második köteteként, az elsőt a gelencei Szent Imre műemlék templomról ugyancsak Jánó Mihály írta 2013-ban.
Borcsa János irodalomkritikus, a kötetet megjelentető Ambrózia Könyvkiadó vezetője arról szólt, hogy a könyv szerzője évtizedekkel ezelőtt kezdett foglalkozni székelyföldi középkori falfestészettel. Ezt tanulmányozta, mellette kötelezte el magát, és a hosszú évtizedek során alapos, kimerítő kutatásokat végzett, melyeket témáról szóló írásai követtek. Az irodalomkritikus azt is elmondta, másfél évtizede, amikor megkereste Jánó Mihályt azzal a tervével, hogy kötetben szeretné bemutatni a kézdiszentléleki műemlékeket – köztük a perkői kápolnát –, akkor ez a terve dugába dőlt, de most úgy hozta a sors, hogy szerző és kiadó ismét egymásra talált. Ez az Ambrózia Könyvkiadó tizenharmadik kötete.
Jánó Mihály vetített képes előadáson mutatta be a kötet fotóit, mindegyiknél kimerítő magyarázattal szolgált. A Perkőn álló kis kápolna szerény épület, sok kutató, anélkül, hogy látta volna, román kori, XI–XII. századi építménynek minősítette, mert csak az alaprajzát nézték meg. A ma látható Szent István-kápolnát valószínű, egy régebbi alapra építette 1686-ban Kálnoki Sámuel gróf – hangsúlyozta a könyv szerzője, aki szerint nem kell ősinek lennie ahhoz, hogy maradandó legyen kisugárzása. A művészettörténész azt is cáfolta, hogy a Perkőn hajdanán vár állt volna.
A vetítést követően a házigazda Hegedüs Ferenc bejelentette: a Kalauz sorozatban Jánó Mihállyal közösen újabb kötetek kiadását tervezik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.