Gheorghe Neaţa, az agrártárca állattenyésztési kérdésekkel megbízott igazgatója Nagybaconban ismertette azt az elképzelést, mely szerint külön támogatásban részesülnének a tejtermelő gazdák. Az Európai Unió 11,1 millió eurós gyorssegélyt utalt ki Románia számára a tej- és sertéshúspiaci válság következményei enyhítésére. A tejágazatnak több mint nyolcmillió eurót szánnak – mondta az igazgató (hangsúlyozzuk: egyelőre tervről van szó, még nem született hivatalos döntés az ügyben – szerk. megj.).
A tervezet szerint támogatást kaphatnak azok a gazdák, akik a 2014–2015-ös tejkvótaévben legalább öt tonna tejet értékesítettek.
A leszállított tejmennyiség alapján a következő támogatásokat tervezik:
– 240 euró annak a gazdának, aki 5–20 tonna közötti tejmennyiséget szállított
– 12 euró/tonna annak a gazdának, aki 20–200 tonna közötti tejmennyiséget szállított
– 2900 euró annak a gazdának, aki 200 tonnánál nagyobb tejmennyiséget szállított.
(bokor)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.