Sokadjára módosítja a parkolóbérletek kifizetési határidejét a sepsiszentgyörgyi tanács: a szerdai ülésen március 31-ét jelölték meg, azzal a megjegyzéssel, hogy ez már így marad.
A lakónegyedi parkolóhelyekről van szó, amelyeket versenytárgyalásokon adott bérbe az önkormányzat – a bérlők azonban késve vagy egyáltalán nem fizettek, ezért szigorítottak a feltételeken, és előre kérték a pénzt. Ezt nem mindenki tudta teljesíteni, és mivel 140 lakó kért halasztást, megszavazták.
A lakónegyedi parkolóhelyek éves bérlete 150 lejnél kezdődik. A tanácsülésen Mădălin Guruianu szóvá tette, hogy azoknak is ennyit kell fizetniük, akik kevesebbet használják, mert év közben költöznek, de azt a választ kapta Sztakics Éva megbízott polgármestertől, hogy az éves bérlet kedvezményes, és könyvelési okokból nem lehet átvinni egy-két hónapot a következő naptári évre. A belvárosi fizetéses övezetben lehet havi bérletet is váltani, ennek az ára magasabb, de mindenki kiszámolhatja a számára legkedvezőbb megoldást.
A központban lakó vagy dolgozó személyek számára az egész évi kedvezményes parkolóbérlet 300 lej, a havi bérlet pedig 50 lej. Azok, akik nem ott laknak vagy dolgoznak, de gyakran járnak a belvárosban gépkocsival, és nem kívánnak minden alkalommal óránként 2 lejes jegyet váltani a legközelebbi automatánál, 600 lejért vásárolhatnak egész évre érvényes vagy 100 lejért havi bérletet. A zárható, illetve cégek által bérelhető parkolóhelyek ára magasabb, évi 2500 lejig is felmehet.