Ötszáz vezető tisztséget betöltő személy ellen emelt vádat tavaly az Országos Korrupcióellenes Ügyészség. Laura Codruţa Kövesi korrupcióellenes főügyész tegnapi évelemző beszámolójából az is kiderült: máris túlterhelt a vádhatóság, több ezer ügyben kell még vádiratokat összeállítaniuk.
A hatóság vezetője szerint a 2015-ös év viszonylag sűrű volt, hiszen ötször több kormánytag és törvényhozó ellen emeltek vádat 2013-hoz képest. Egy volt miniszterelnököt – Victor Pontát –, öt minisztert, tizenhat képviselőt és öt szenátort állítottak bíróság elé. Tavaly az ügyészség összesen 1250 olyan személy ellen emelt vádat, akik nagy és közepes korrupciós ügyekben voltak érintettek. Megháromszorozódott azon bíróság elé állított személyek száma, akik közpénzeket kezelnek, továbbá több mint száz polgármester és megyei tanácselnök ellen emeltek vádat. Kövesi rámutatott: az általa vezetett intézmény által indított eljárások nyomán tavaly 970 személyt ítéltek el jogerősen, a felmentések aránya 7,63 százalékra csökkent, míg korábban mintegy 10 százalék volt. A korrupciós cselekmények nyomán keletkező károk megtérítésében is jól alakult az év, hiszen az ügyészség csaknem félmilliárd euró értékű vagyonelkobzást rendelt el. A tavaly született jogerős bírósági ítéletek alapján elrendelt vagyonelkobzások nyomán kétszáz millió eurónak kell az állam kasszájába kerülnie.
A főügyész kifogásolta, hogy a feltételes szabadlábra helyezések esetében a bíróságok ítéletei nem egységesek, és szóvá tette, hogy a vagyonelkobzási intézkedéseknek az adóhatóság sokszor nem szerez érvényt, így az elítélt személyek szabadulásuk után tovább élvezhetik a jogtalanul szerzett vagyont. Kövesi a kedvező eredmények közé sorolta, hogy rövidült a perek időtartama, tavaly ugyanis hatvan százalékkal nőtt azon ügyek száma, amelyekben kevesebb mint egy év alatt jogerős ítélet született.
Ami a továbbiakat illeti, Kövesi arról is beszámolt, hogy 7100 ügyet kell még megoldaniuk, ami kétszer több, mint amennyit egy év alatt kapacitásuk lehetővé tesz. Egy ügyész évente átlagban 110 aktával foglalkozik. Úgy vélte, hogy az ügyészek és a rendőrök számának növelése mellett nagyobb hangsúlyt kell fektetni a korrupció megelőzésére.
A tájékoztatón jelenlévő Klaus Johannis államelnök beszédében kifejtette: a korrupció meglehetősen káros jelenség a társadalom számára, és ő is szorgalmazta a hatékonyabb megelőzést. Rámutatott: az igazságügyi minisztériumnál levő, kidolgozás alatt álló 2016–2020-as korrupcióellenes stratégia már ennek a követelménynek is eleget fog tenni.