A Fidesz szerint Martin Schulz be akarja csapni a magyar embereket, és rájuk akarja erőltetni Brüsszel bevándorláspárti politikáját. A nagyobbik magyar kormánypárt parlamenti frakciója arra reagált, hogy az Európai Parlament elnöke a Népszabadság pénteki lapszámában úgy nyilatkozott, az Európai Unió áthelyezésekről szóló döntése szerint Magyarországnak 1294 menedékkérőt kellene letelepítenie.
Kijelentette, népszavazást tartani arról, hogy befogadjanak-e 1294 embert, önmagáért beszél, és bizonyítja: a döntésnek ideológiai okai vannak, és nem a források vagy a kapacitás hiánya indokolja. „Martin Schulz, az Európai Parlament szocialista elnöke hazudik. A Magyarországot fenyegető uniós kötelező betelepítési kvóta ugyanis nem 1294 bevándorló, hanem egy szegednyi bevándorló betelepítését jelentené, és egy automatikus, állandó mechanizmussá tenné a bevándorlók betelepítését, amelynek soha nem lenne vége” – olvasható a Fidesz-frakció közleményében. Hozzátették: az Európai Unió vezetőinek nincs joguk eldönteni a magyar emberek helyett, hogy milyen országban akarnak élni, kikkel akarnak együtt élni, és akarják-e, hogy Budapestből is Kölnt csináljanak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.