Sepsiszentgyörgy nem tágítMegújuló vita a Sárkánydombról

2016. március 1., kedd, Közélet

A prefektus tavaly megtámadta a központi városrendezési tervet, ezért a sepiszentgyörgyi önkormányzat visszavonta, de nem adta fel: tegnap – egy újabb rendkívüli ülésen – ismét megvitatták a helyi tanácsban, és ismét elfogadták az övezeti városrendezési tervet. Nem ment simán, mert Rodica Pârvan újra megpróbálta megakadályozni a Sárkánydomb megépítését, és bár ezúttal nem szikráztak az indulatok, elég sokáig tartott, amíg minden pró és kontra érvet felsorakoztattak. Végül a határozat Rodica Pârvan ellenszavazatával, az MPP-s Bálint József tartózkodása mellett ment át.
 

  • Sárkánydomb helyett sokáig maradhat még földhalom a főtér felső felében. Albert Levente felvétele
    Sárkánydomb helyett sokáig maradhat még földhalom a főtér felső felében. Albert Levente felvétele

Felvezetőjében Sztakics Éva megbízott polgármester elmondta: ez a városrendezési terv még mindig nem a Sárkánydombról szól, mindössze arról, hogy a prefektúra és a megyeháza előtt zöldövezetet hoznak létre az Erzsébet park kiterjesztésére. Mivel az előző – 2015 szeptemberében elfogadott – tervet a prefektus azzal támadta meg, hogy a védelmi minisztérium és a hírszerző szolgálat jóváhagyása hiányzik róla, ezúttal próbáltak „minden jogos és jogtalan szempontot” figyelembe venni a terv kidolgozásakor. A védelmi minisztérium például azt kifogásolta, hogy az egykori szovjet emlékmű helyére üvegfalú teaházat akarnak építeni, és valóban volt ilyen elképzelés, de a diplomáciai bonyodalmak miatt lemondtak róla, tehát ebbe már nem lehet belekötni; remélik, hogy a hírszerzés sem talál kifogást rajta (ez az intézmény válaszát a per kimenetelétől tette függővé, melyet alapfokon elvesztett a város, de fellebbeznek).
Akárki akármit mond, ő maga továbbra is megingathatatlanul azon a véleményen van, hogy a Sárkánydombbal a román nemzeti egységet jelképező Mihai Viteazul-szoborcsoportot akarják eltakarni az új főtér közönsége elől, a másik cél pedig választási tőkegyűjtés; különben is indokolatlan egy ilyen térelem, amelyhez fogható sem Szebenben, sem Brassóban, sem Jászvásáron nincs – lendült támadásba az SZDP-s Rodica Pârvan, aki ezúttal egyedül képviselte a románokat az ülésen, mert az NLP-s Mădălin Guruianu hiányzott (de amúgy sem ellenzi, hanem támogatja a rendhagyó parkbővítést), a két lemondott román tanácstag helyét pedig még nem vette át más. A román érdekek elszánt védelmezője ezúttal azt is felhozta, hogy két reprezentatív állami hivatal, a prefektúra és a megyeháza előtt mégsem lehet gyermekjátszóteret létrehozni, mert a zsivaj zavarná a bent folyó, csendet és elmélyülést kívánó, fontos munkát. Ezek után váratlanul Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédével hozakodott elő, helyeselte az én házamban az történik, amit én akarok elvet, és ennek alkalmazására szólította fel társait.
Pontosan erről is van szó – felelte Sztakics Éva és később Miklós Zoltán RMDSZ-frakcióvezető is: a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a saját döntését kívánja érvényesíteni, és azt kívánja megakadályozni, hogy a prefektúra vagy valamilyen bukaresti hatóság mondja meg, hogy nekünk mi tetsszen; a gyermekzsivaj pedig örvendetes, azért is dolgozunk, hogy legyen élet, vidámság, játék a főtéren és környékén... A szokatlan földépítményt pályázaton, öt terv közül választotta ki egy szakmai zsűri, a tanács pedig nagy többséggel rábólintott, és két ellenszavazat miatt nem fog visszakozni...
Mindez csak álca, ha nincs szó Sárkánydombról, mit jelent „a szintkülönbség megoldására szolgáló mesterséges domborzati forma” a határozatban? Miért kell megoldani a szintkülönbséget? Miért nem tisztelik az állami hivatalokat a zavartalan munkakörülmények megteremtésével? Miért nem veszik tekintetbe az itt élő románok véleményét? – sorjázta kérdéseit Rodica Pârvan, mire újból elmondták neki, hogy nem román vagy magyar tereket építenek, hanem közösségi helyeket. József Álmos helytörténész történelmi érvvel támasztotta alá, hogy nincs szó nemzetiségi ügyről: már az első világháború előtt szó volt a két tér elválasztásáról, pedig akkor még Gábor Áron-szobrot akartak a mai Mihai Viteazul térre állítani; Kós Károly meg is tervezte az oda szánt épületeket, de ezeket elsodorták a változások. Ha nem ez történt volna, most a Gábor Áron-szobor eltakarása miatt prüszkölnénk?
Már annyit beszéltünk erről a Sárkánydombról, hogy ezalatt rég megépíthettük, ki is próbálhattuk, akár le is bonthattuk volna, ha látjuk, hogy nem jó – szólt hozzá Bálint József is. Ez is csak olyan mese, mint a város­zászlóé, amit már a szavazás előtt elfogadtak – vélekedett Rodica Pârvan, megismételte kifogásait, és végül kijelentette: nem hisz ugyan ebben a megoldásban, de várja a Sárkánydomb lebontását...
Egyelőre azonban a felépítése sem biztos: Sztakics Éva alpolgármester közlése szerint az eljárás legjobb esetben is több hónapig elhúzódik még, és legfeljebb az év második felében lehet rendezni a megyeháza előtt éktelenkedő építőtelepet. Mivel mindent elölről kezdtek, a következő hetekben közmeghallgatást írnak ki, ennek lezárása után kérhetik a különböző engedélyeket és jóváhagyásokat. Ha minden meglesz, attól kezdve gyorsabban haladnak majd a dolgok: még egy tanácsi határozatot kell elfogadni a Sárkánydombról, amelynek megvalósíthatósági tanulmánya és kivitelezési terve is kész van már, megépíteni pedig a városi kertészet fogja két-három hét alatt. Remélhetőleg még idén...

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2016-03-01: Közélet - :

Rongálók

Előpatak felé több, a Bodoki- és Baróti-hegység Natura 2000 madárvédelmi területet jelző tábla esett rongáló kezek és lábak áldozatául.
2016-03-01: Közélet - :

Elkészült a parki közvécé

Tegnap megnyílt az új közvécé a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban.