Irányváltás kellene

2016. március 4., péntek, Máról holnapra
Farkas Réka

Érdekes jelenségre világított rá a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) minap, rámutatva, milyen visszásságokhoz vezet az RMDSZ kint is vagyok, bent is vagyok politikája, no meg hogy a nemzeti közösség érdekeinek védelmében inkább akadály volt, mint segítség a kormányzati szerepvállalás.


Nem véletlen, hogy csak jó néhány hónappal az ellenzékbe szorulás után hallani először arról: az RMDSZ árnyékjelentéssel próbálja kiigazítani azokat a valótlanságokat, melyeket az Európa Tanácsnak elküldött, a kisebbségi jogok biztosításáról szóló országos dokumentum tartalmaz. Csakhogy, mint kiderült, a jelentést az az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala készítette, amelynek vezetője októberig az RMDSZ embere volt – a jelentést decemberben továbbították az ET-nek –, és Laczikó Enikő azóta is ott van, igaz, „csak” helyettes vezetőként. Fura az is, hogy az RMDSZ mostanáig soha nem emelt kifogást a hasonló jelentések kapcsán, pedig ez immár a negyedik, és ismervén helyzetünket, nehéz elképzelni, hogy a korábbiak a mostaninál valósabb képet festettek volna. A szövetség kormányon lévén vagy épp oda készülődvén, „mindhárom alkalommal maximálisan támogatta az országjelentések nem túlzottan magyarbarát és irreális statisztikáit, amelyek a magyar közösséget érintően a »minden rendben« képet festették” – fogalmazott a CEMO. Magyarán, hitelesítették a román kormányok sorozatos hazugságait.
Az RMDSZ főtitkára, Kovács Péter felháborodott a CEMO felvetésén, hogy független civil szervezetek lennének illetékesek árnyékjelentések készítésében – az ET kritériumai között is ez szerepel –, nem hajlandó sem megérteni, sem elfogadni, miért találják úgy egyesek, hogy az előzmények után a szövetség nem hiteles forrás. Mintha Csipkerózsika-álomból ébrednének, hirtelen kiderült: „az RMDSZ-nek minden joga és kötelezettsége is megvan árnyékjelentést készíteni”.
Szaporodnak a magyarellenes támadások, az RMDSZ-es tisztségviselők feje fölött is ott köröz a korrupcióellenes ügyészség, összeomlani látszik a torony, amelynek tégláit 25 éve rakosgatják egymásra nagyon lassan Bukarestben. Előtűnik, hogy megszerzett jogok is visszavehetőek, a kormányba simulásnak, a kis lépések politikájának eredményei egyik napról a másikra szertefoszolhatnak. Semmivé válhat mindaz, aminek kiharcolására oly büszke az RMDSZ.
Újabb és újabb bizonyítékok kerülnek elő, melyek megmutatják, mennyire téves úton bolyongunk bő negyedszázada. Milyen keveset adott és mily sok lehetőséget vett el a megalkuvó, kompromisszumokra alapozott Bukarest-központú politizálás. Változás kellene, melyhez a tavaly meghirdetett megújulás nagyon kevés, ideje lenne az irányváltásnak, a határozottabb, következetesebb kiállásnak és nemcsak választások előtt, a szavazatszerzés bűvöletében.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2016-03-04: Közélet - Fekete Réka:

Nem igazolódott be a fertőzés

Nem találtak baktériumot annak a kilenc hónapos kisbabának a székletmintájában, akit szerda délután súlyos vérszegénységgel Bukarestbe szállítottak Sepsiszentgyörgyről hemolitikus urémia szindróma gyanújával – tudtuk meg dr. Antal Álmostól. A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház igazgatója elmondta, mivel nem nőtt ki baktérium a táptalajból, a hemolízis okát máshol kell keresni, ezt teszik a fővárosi kórházban.
 
2016-03-04: Jegyzet - Kuti János:

Amerika nem szól bele (Kármentő)

Az amerikai hírszerző és elemző magáncég, a Stratfor munkatársa, Robert D. Kaplan megsúgta Bukarestben az egyik lapnak, hogy Magyarország még mindig vágyik elvesztett területei visszaszerzésére. Nem zárta ki, hogy Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin együttműködésének Nagy-Magyarország visszaállítása is a célja.