Várni kell a tavalyi élelmiszersegélyre

2016. március 4., péntek, Közélet

Elviekben áprilisban kezd hozzá a sepsiszentgyörgyi önkormányzat közösségfejlesztési igazgatósága a tavalyi uniós élelmiszer-segély-csomagok kiosztásához. Az iroda illetékesei egyelőre annyit tudnak, a beszállítókat kijelölő versenytárgyalás lezárult.
 

  • Utoljára 2014 decemberében osztottak uniós élelmiszersegélyt. Albert Levente archív felvétele
    Utoljára 2014 decemberében osztottak uniós élelmiszersegélyt. Albert Levente archív felvétele

 

Tankó Vilmos, az igazgatóság vezetője érdeklődésünkre elmondta: a decemberi minisztériumi tájékoztatás óta csak annyit sikerült megtudniuk, hogy végül a szaktárca lebonyolította a közbeszerzést, kiválasztották a beszállítókat, de az előző évekkel ellentétben most még nem is sejtik, mikorra érkezik meg a szállítmány. Tavalyelőtt például legalább annyit megtett a szaktárca, hogy összeállította az önkormányzatoknak a szétosztás naptárát, így helyben is lehetett számolni, készülni, most csak a várakozás marad. Tankó felidézte: még decemberben arról volt szó, hogy leghamarabb áprilisban láthatnak majd neki a csomagok szétosztásának a rászorulók között, de a helyzet mostani állása szerint ez az értesülés is kétséges. Azt remélik, végül az egész folyamattal nem csúsznak bele az önkormányzati választások kampányának időszakába, mivel az újabb nehézségeket eredményezhet a szétosztásban.
Lapunk december elején jelezte, hogy gondok adódtak a hátrányos helyzetű társadalmi csoportoknak az EU által bizto­sított élelmiszer-segélycsomagok kiosztása körül. Már évek óta kérdéses, hogy pontosan mikor vehetik át a csomagokat a jogosultak, de olyan még nem fordult elő, hogy a következő évre tolódjék az egész folyamat.
Háromszéken nem éri el a harmincezret a támogatásra jogosultak száma, ebből 4200-an sepsiszentgyörgyiek. A  szám évente változik, annak függvényében, hogy éppen hány állástalant tartanak nyilván, illetve a fogyatékkal élők esetében milyen besorolási változások történtek az év során. A támogatásra a családi pótlékban részesülők is jogosultak, illetve azok a nyugdíjasok, akiknek a járandósága nem haladja meg a havi 400 lejt, vagy szociális nyugdíjat kapnak. A segélyt továbbra is évente egy alkalommal osztják – a mostani helyzet ezen a téren is gabalyodást okozhat, hiszen év vége felé az újabb rendet is ki kellene osztani.
Az Európai Unió által biztosított alapélelmiszer-csomag étolajat, cukrot, lisztet, tésztafélét, disznó-, illetve marhahúskonzerveket, valamint májpástétomot tartalmaz.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2016-03-04: Közélet - Iochom István:

103 éves Kézdiszék legidősebb polgára

Kézdiszentkereszten a művelődési otthon közelében levő kis utcában, a 86. szám alatti portán a polgármesteri hivatal munkaközössége és Fejér László Ödön parlamenti képviselő látogatta meg tegnap délelőtt százharmadik születésnapján Zonda Gergelyné Varga Máriát, vagy ahogy a faluban ismerik, Márika nénit. Egyetlen fia idén lesz nyolcvanéves.
2016-03-04: Közélet - :

Tolódó pályázatleadás

A kormányhivatal beavatkozása miatt április elejére halasztották a megyei önkormányzat által a civil szervezetek és egyházak számára kiírt pályázatok leadási határidejét. A testület legutóbbi ülésén kiderült, az önkormányzat is a bíróságtól értesült, hogy a prefektúra egy kifejezés értelmezése nyomán kifogást talált a pályázati kiírásokról szóló határozatban, megtámadta azt, így most kénytelenek újból elfogadni számukra is megfelelő formában.