Kampányban az RMDSZKiemelnék a gödörből Maksát

2016. március 4., péntek, Közélet

Falugyűlést kezdeményezett Maksán az RMDSZ. A tegnapi összejövetelen bemutatták a szervezet polgármesterjelöltjét. Tamás Sándor, a szövetség megyei elnöke nevesítette a jelöltet: Deszke Jánost. 64 személy regisztrált a gyűlésre, mindannyian elfogadták, hogy Deszke legyen az RMDSZ maksai polgármesterjelöltje. A gyűlésen jelen volt Grüman Róbert, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke, Fejér László Ödön parlamenti képviselő is. Meghívót kapott Bács-Benke László polgármester is, de nem jelent meg.
 

  • Deszke János (középen) korábbi ígérete miatt vállalta a jelölést. A szerző felvétele
    Deszke János (középen) korábbi ígérete miatt vállalta a jelölést. A szerző felvétele

 

Régi téma a községben, sokat beszélnek róla: mi lesz Maksa sorsa? Azt tudjuk, hogyan estünk a gödörbe, a kérdés, hogyan mászunk ki onnan? – tette fel a kérdéseket bevezetőként Tamás Sándor.
Megállt a közösség fejlődése, de előre kell lépni, és ehhez olyan elöljáróra van szükség, aki jó gazdaként vezeti a községet. Az eddigi arrogancia helyett emberiességre van szükség, az elherdált vagyon maradékát meg kell menteni, majd gyarapítani, a pancserséget a gazdaszellemmel kell helyettesíteni – mutatott rá. Van lehetőség aszfaltozásra, vízvezetésre, de ehhez olyan községi vezetőre van szükség, akivel emberien szót lehet érteni. Nagyborosnyót is EMNP-s polgármester vezeti, de ott megtalálták az egyetértést, ezért volt fejlődés is – mondta Tamás Sándor.
A jelenlévők közül Badi Gyula szólalt fel. Azt szerette volna tudni, van-e az országban még egy olyan község, mint Maksa, ahol három éve nincs működő tanács, s ahol egyetlen uniós pályázatot sem hívtak le. A tanács tekintetében egyedi Maksa, az országban viszont  van olyan település, ahol nem pályáztak, de a megyében minden önkormányzat élt ezzel a lehetőséggel – válaszolt Tamás Sándor. Badi javasolta: a jelölt legyen a falu szülötte.
Deszke János elmondta: nem szívesen indul, de eleget akar tenni korábbi ígéretének. A tőle telhetőt megteszi, de közös munkára van szükség, huzavona mellett nem lesz előrelépés – szögezte le.
Tamás Sándor felkérésére a jelenlévők kézfelemeléssel egyhangúan fogadták el az RMDSZ polgármesterjelöltjének Deszke Jánost.
A polgármesteri tisztség felelősséggel, sok munkával jár, ezért a községvezetőt segíteni kell, nemcsak szavazatokkal, hanem összefogással is – zárta az ülést Tamás Sándor.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2016-03-04: Közélet - Nagy D. István:

Halványodó emlékezet

Egy tucat emlékező gyűlt össze tegnap a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban a kommunizmus áldozatainak kopjafájánál, hogy koszorúzva, gyertyákat gyújtva idén is leróják kegyeletüket a pontosan 67 évvel ezelőtt az akkori hatalom által ki- és áttelepítettek emléke előtt.
 
2016-03-04: Közélet - Iochom István:

Találkoztak a kézdiszéki polgármesterek

Tegnap délelőtt a felsőcsernátoni Hanna panzióban tartották meg a felső-háromszéki polgármesterek soros találkozóját, melyen az elöljárók mellett meghívottként jelen volt Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke, Henning László alelnök, Kovács Ödön megyemenedzser és Könczei Csaba, a megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője.