Románia a NATO kollektív védelmének megerősítését szorgalmazza a szövetség keleti szárnyán, kiemelten a Fekete-tenger térségében, de a déli szárnyon is – hangoztatta Klaus Johannis államfő tegnap a védelmi minisztérium évértékelő értekezletén. Az észak-atlanti szövetség varsói csúcsértekezletén Románia támogatni fogja, hogy a NATO többnemzetiségű tengerészeti erőt szervezzen a Fekete-tengeren – tette hozzá.
Johannis szerint a 2015. év jelentős előrelépéseket hozott a hadsereg életében, az ország teljesítette nemzetközi vállalásait, NATO-szövetségesei előtt bizonyítva eltökéltségét, hogy igazi „szolgáltatója” akar lenni a biztonságnak térségünkben. Az elnök felidézte, hogy tavaly a parlament elfogadta az új nemzetvédelmi stratégiát, továbbá pártközi konszenzus született arról, hogy Románia kormányai a GDP legalább 2 százalékát fordítják védelmi kiadásokra a következő évtizedben. Dacian Cioloş miniszterelnök kiemelte: Románia felelőssége, hogy maga is hozzájáruljon a NATO keleti szárnyának megerősítéséhez. Rámutatott, a közeljövőben megkezdi működését az amerikai rakétapajzs romániai bázisa, továbbá Románia fogadta be a gyorsreagálású erők egyik integrációs központját, valamint a NATO délkeleti hadosztály-parancsnokságát. Mihnea Motoc védelmi miniszter hozzátette: a tárca megnövekedett költségvetésének jelentős részét felszerelésekre költik.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.