Az alapszakaszgyőztes Sepsi-SIC magabiztos játékkal 94–55-re (14–19, 15–26, 4–22, 22–27) megnyerte az Alexandria elleni párharc második találkázóját, és ezzel a diadallal a zöld-fehérek ott vannak a női kosárlabda Nemzeti Liga mostani szezonjának elődöntőjében. Mint ismeretes, Zoran Mikes tanítványai 89–42 arányban diadalmaskodtak a küzdelemsorozat első meccsén. A legjobb négy között a szentgyörgyi csapat a bajnoki címvédő Târgoviştével csatázik egy finálébeli helyért.
A bukaresti Kosárlabda-arénában lejátszott mérkőzés játékvezetője Alexandru Anică, Alexandru Ivan és Vlad Ghizdăreanu volt, s Mikes edző semmit nem bízva a véletlenre, legjobb ötösét – Jeffery, Thompson, Marshal, Părău és Evans – küldte pályára. Ennek ellenére kicsit szorosra sikeredett az első negyed (14–19). A második játékrészben már minden a papírforma szerint alakult: lányaink egymás után szórva a kosarakat, megállíthatatlanul meneteltek előre, és 16 pontos előnnyel vonultak szünetre (29–45). A térfélcsere után Părău triplázásával indított a Sepsi-SIC, amely a folytatásban valódi úthengerként gázolt át az Alexandrián. Amíg mi 22 pontot szereztünk, ellenfeleink csak kétszer voltak eredményesek (33–67). Az utolsó negyed 6. percében Părău duplájával 40 ponttal vezettünk, s már semmi kétség nem volt afelől, hogy a zöld-fehérek megnyerik idei huszadik bajnokijukat (55–94).
A pontszerzők: Podar 2, Ispas 2, Arnold 16, Agache 2, Manea 2, Voicu (Rus) 16, Mihai 3, Brown 12/3, illetve Jeffery 10/6, Lovász 2, Pierre-Louis 16, Thompson 4, Lazăr (Pop) 5/3, Marshall 14/6, Părău 12/6, Tavic 6/3, Stoenescu 10/6, Evans 15.
A negyeddöntős párharcok második mérkőzésének további eredményei: Galaci Phoenix–Brassói Olimpia 69–77 (kettős győzelemmel továbbjutott Brassó), Kolozsvári U–Gyulafehérvár 62–79 (kettős győzelemmel továbbjutott Gyulafehérvár), Aradi ICIM–Târgovişte 28–81 (kettős győzelemmel továbbjutott Târgovişte).
Az elődöntők párosításai: Sepsi-SIC–Târgovişte (a párharc első összecsapására március 11-én, a másodikra 15-én, és ha szükséges, a harmadikra 18-án kerül sor), Brassói Olimpia–Gyulafehérvár.
Csapatunktól származó információk szerint nagy érdeklődésre számítanak a Târgovişte elleni mérkőzésen, így elképzelhető, hogy a találkozóra elővételben a sepsiszentgyörgyi kulturális szervezőirodában is lehet majd jegyeket vásárolni.