Könyv- és vívásbemutató Bölönben

2016. március 8., kedd, Közélet

Könyv- és vívójáték-bemutatónak adott helyet Bölönben a Szurduk árka melletti gyógykezelőközpont a hétvégén. A házigazda Sikó Imre polgármester meghívására zsúfolásig megtelt az előadóterem, a padokban az önkormányzat munkatársai, helyi értelmiségiek és a Bölöni Farkas Sándor Általános Iskola hét-nyolcadikos tanulói ültek.

  • Kilyéni András Péter a bemutatón. Albert Levente felvételei
    Kilyéni András Péter a bemutatón. Albert Levente felvételei

 

A bemutató pedig éppen ilyen hallgatóközönségnek szólt: a település jeles szülötte, Bölöni Farkas Sándor életének egy kevésbé ismert mozzanatáról, amelyre még életművének avatott kutatói sem figyeltek fel kellő részletességgel. Bölön nagy szülötte, a korabeli „erdélyi sportvezető” vívóiskolát teremtett a kincses városban a kor gazdag ifjainak, a nemzeti jellem fejlesztését szolgáló intézményt, amelynek tanítványai a hamarosan bekövetkező „magyar szabadságharc idején helytállásról és önfeláldozásról tettek tanúbizonyságot, sokan életüket adva a szabadságért”. Erről beszélt Kilyéni András Péter kolozsvári sporttörténész-újságíró, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Vármegye Kiadó közel 40 oldalas kiadványának szerzője, aki a tragikus hirtelenséggel elhunyt lapszerkesztő kollégánkkal, Áros Károllyal is együttműködött. Újdonságként élte meg a hallgatóság azt is, hogy a kiadványban szereplő jeles vívómesterek egyike éppen a bölöni születésű Uzoni Antal kolozsvári vívómester.
Az ARTprinter Stúdió bemutatott kötete egyben a közelgő március 15-i ünnepünket is köszönti, feleleveníti Gaetano Biasini kolozsvári vívómester alakját, akinek emléktáblával megjelölt, ma is álló „szálló-házában” Petőfi Sándor is megszállt. Ez az épület a március 15-i megemlékezések egyik kolozsvári helyszíne.
Hogy az elmondottak nem egy áporodott és avas, régi sportágról szóltak, arról a rendezvényszervező Imreh-Marton István művelődésközponti igazgató és neje, Imreh-Marton Enikő mint víváskedvelők és -gyakorlók is meggyőztek. Bemutatták a vívásművészet alapmozzanatait, szemléltetve: a vívósport napjainknak is élő és hasznos szerepet betöltő össze­tevője lehet. A különleges hétvégi rendezvény a kiadvány dedikálásával végződött, mely alkalommal az is kiderült, hogy Kilyéni András Péter szerzőt és előadót nemcsak neve, hanem felmenőinek származása és felekezete is köti Kilyénhez.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 750
szavazógép
2016-03-08: Közélet - Fekete Réka:

Rangos elismerés Szőcsné Gazda Enikőnek

Bátky Zsigmond-díjat kapott Szőcsné Gazda Enikő, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzkutatója, a néprajzi részleg vezetője. A kitüntetést szombaton a budapesti Néprajzi Múzeumban adta át Kemecsi Lajos múzeumigazgató és Bodó Sándor, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke.
 
2016-03-08: Közélet - :

Gyermekvédelem a templom mellett

Sérült gyermekek számára szeretne rehabilitációs központot létrehozni a megyei gyermekjogvédelmi igazgatóság, az erre alkalmas telket a Krisztus Király római katolikus templom mellett bocsátja az intézmény rendelkezésére Sepsiszentgyörgy önkormányzata.