A román államhatalom ugyanis egész pályás letámadást indított a magyarság ellen: az egyre gyakoribbá váló jogfosztások mellett terrorváddal, kollektív megbélyegzéssel, elöljáróink meghurcolásával, történelemhamisítással igyekezett félelmet kelteni a magyar közösségben. Mindezeket, továbbá a hatósági gáncsoskodást figyelembe véve, az előző évekhez képest szerényebbnek számító részvétel is eredménynek mondható. Igaz, áttörésre aligha számíthatunk a bukaresti és a nemzetközi sajtóban.
Ehhez kapcsolódva kell kimondani azt, hogy Bukarest elbizonytalanítási, megfélemlítési kampányára rátett egy lapáttal az RMDSZ sunyító, lapító, gyáva magatartása. A csúcsvezetés elkente a felelősséget, Marosvásárhelyről határozott jelzés nem érkezett, a szervezésbe, mozgósításba senki nem kapcsolódott be, még a korábbi alkalmak során mozgósító háromszéki RMDSZ is a taktikázás, kivárás, távolmaradás útját választotta. A szövetség részéről beszédet senki nem mondott, a magyar polgármesterjelölt sem tisztelte meg azzal a megemlékezés résztvevőit, hogy legalább köszöntse őket. Hogy miként akarják így visszahódítani Marosvásárhelyt, ha nincs bátorságuk megszólítani az ott élőket, óriási talány.
És amiről szólni kell még, az a Biró Zsolt MPP-elnökre zúduló füttykoncert. Valami hasonló fogadtatásban részesült tavaly március 15-én Sepsiszentgyörgyön Kelemen Hunor is: lassan tehát hozzá kell szoknunk az ilyen megnyilvánulásokhoz ünnepeinken. A jelenség azért fontos, mert arról tanúskodik, hogy az erdélyi magyar közösségen belül eluralkodó bizonytalanság, fásultság egyik fontos oka a bátor, következetes, hiteles, karizmatikus, de tisztsége révén a romániai közéletben is befolyással bíró vezető hiánya. Önjelölt, paktumpolitizáláson edződő vezetőink annyira elszakadtak közösségüktől, hogy azon ritka esetekben, amikor kapcsolatba kerülnek vele – ünnepi alkalmakkor mondott szónoklatok során –, szinte törvényszerűen kapnak a fejükre: a polgárok ilyenkor és így fejezik ki elégedetlenségüket. Manapság alig akad olyan magyar vezető, akinek van bátorsága szóba állni az emberekkel, tömeg előtt beszédet mondani. Izsák Balázs, Tőkés László közéjük tartozik – csak éppen nincs az a tisztségükből adódó befolyásuk, amely révén szavuk akkora súlyt kaphat a román közéletben, mint például a Kelemen Hunoré kaphatna. Már ha szólna bármit is az RMDSZ elnöke.
Úgy tűnik tehát, a továbbra is viszonylag ép immun- és értékrendszerrel rendelkező erdélyi magyar közösség egyik legnagyobb problémája az elitválság kezd lenni.