A székelyek 1493-ban Báthori vajda ellen panaszlevelet adtak be a királyhoz és abban a következőket írták: „Minden hadjáratban és táborozásban ott voltunk az ország védelmére s a mi őseink vére különböző országokban, t. i. Moldovában, Havasalföldön, Rác-, Török-, Horvát-, Bolgárországban bőven omlott. Vérünkből patakok folytak, csontjainkból halmok emelkedtek.”
Történetileg igazolt tény, hogy Hunyadi János erdélyi hadseregének magvát a székelyek alkották. A székelyek vitézségének emlékére és jutalmazására a csíksomlyói ferencrendi kolostornak harminckét családot adományozott azzal a kikötéssel, hogy minden más szolgálattól mentesek legyenek. A romániai néphagyomány Székely Jánosnak nevezi és a délszláv históriás énekek nemcsak Szibinyani Jankónak, hanem majdnem ugyanannyiszor Székely Jánosnak is, nyilvánvaló jeléül annak, hogy a Balkánon Hunyadiban a székelyek vezérét látta a nép, amely az ő hadaival érintkezett.
Ha az 1914–1918. években lezajlott világháború ideje alatt ilyen levelet írtak volna a székelyek a magyar királyhoz, hány ország nevét írhatták volna még oda, hiszen az európai szárazföldnek, a skandináv államokat, Hollandiát, Svájcot és Spanyolországot kivéve, nincs országa, hol a székelyek vére nem ömlött volna (...), sőt Európán kívül, Kis-Ázsiában is harcoltak, mint a törökök segítségére küldött tüzérek.
Az osztrák-magyar főhadiszállás harctéri jelentései egyetlen hadcsapatot sem említettek annyiszor és oly elismerő dicsérettel, mint a székelyekből álló 82. csász. és kir., a 24. honvéd gyalog-, a 2. csász. kir., a 9. honvéd huszár- s az 5. honvéd tüzérezredeket.
Ezeken, a kizárólagosan székelyekből álló ezredeken kívül voltak más székely taktikai egységek is, amelyeknek az volt a rendeltetésük, hogy kiegészítésül szolgáljanak a harcközben megritkult és harci kedvöket veszített nem magyar nemzetiségű katonákból álló csapatoknak. Ezeket a különítményeket mindig oda vezényelték, hol legnagyobb volt a veszedelem. Az erdélyi román katonákból álló csapatok csak akkor állották meg derekasan helyöket harc közben, ha székely altisztjeik voltak és taktikai egységök legalább egyharmadában székely katonákból állott. Példát szolgáltattak erre a cs. kir. 2. és 62. gyalog-, továbbá a 22. és 21. honvéd gyalogezredek, amelyeknek legénysége vegyesen románokból és székelyekből állott.
A magyar hadi történelem arra tanít, hogy a székelyek voltak századokon át az a gát, amelyen megtört minden hódító áramlat, amely a magyar államot kelet felől fenyegette. Erdély volt Magyarország keleti védőbástyája mindig, és e bástyának legerősebb őrtornya a Székelyföld, ahol a veszedelem idején meggyújtották a máglyákat a tűzhalmokon, és a nép a figyelmeztető harci kürtök riadóját hallva, ment – küzdeni vagy meghalni Magyarországért és a székely szabadságért.
Ε nép története azonban megtanít arra is, hogy a székely nemcsak Magyarországért és a székely szabadságért harcolt, hanem idegen nyelvű és fajú népekért is, ha azt hitte, hogy egyúttal az emberiség egyetemes érdekeiért és a népek szabadságáért, lelkének ez eszményképéért harcol.
Az 1849-ben Kossuthtal Törökországba menekült székely tisztek és honvédek közül többen részt vettek, a török és az angol hadsereg kötelékében az 1853–55-iki krimi hadjáratban. Cseh őrnagy a magyar Kmethy honvédtábornokból lett török basa oldalán védelmezte Örményországban Kars várát. Az olasz nemzeti és állami egységért küzdő Garibaldi hadseregében Gál Sándor 1848-as székely honvédtábornok és más magyar főtisztek vezetése alatt 2000-nél több székely katona harcolt. Ezek közül többen átmentek Észak-Amerikába is, hogy az északi államok seregében részt vegyenek az Egyesült Államok nagy szabadságharcában. Az Utassy György, 1848/49-es magyar őrnagy parancsnoksága alatt alakult és Garibaldi-különítménynek nevezett New-York-i 30. gyalogezredben harcolt e székely garibaldisták legnagyobb része. Székely származású volt Zágonyi Károly ezredes is, ki az általa toborzott Frémont testőrök élén hajtotta végre azt a lovasrohamot, a springfieldi magaslatok ellen, melyet az amerikai szabadságharc történetében „Zágonyi halállovaglásá”-nak neveznek.
Argentína hadseregének újraszervezője is székely katona volt, Czecz János 1848/49-iki honvédtábornok személyében. Ott harcoltak a népek szabadságának e világvándor bajnokai az 1863-iki lengyel forradalomban is, az orosz zsarnokság ellen. Leveretvén az orosz túlnyomó erő által e lengyel forradalom, sokan jutottak közülük orosz fogságba, arra kárhoztatva, hogy életök hátralevő részét Szibéria hósivatagjain vagy az Ural-hegység ólombányáiban töltsék keserves rabságban és szívet tépő gyötrelemben.
Hihetetlennek látszik, de mégis igaz. A székelyek a régebbi századokban a románokért is harcoltak. Menedéket adtak az oláh vajdáknak, valahányszor azok rászorultak. Így 1538-ban Ráres Péter moldovai vajdának, mikor kénytelen volt üldözői elől menekülni. Csak a szerencsétlen üldözöttet látták benne, és még azt is elfelejtették, sőt megbocsátották neki, hogy 9 évvel azelőtt a Székelyföld legkeletibb részeit, a mai Háromszék- és Csíkmegyét, embertelenül feldúlta.
A román történetírók nem győzik eléggé magasztalni Vitéz Mihály vajdát a törökök ellen viselt háborúiért. Azt azonban igyekeznek elhallgatni, hogy ezek a háborúk vesztes háborúk lettek volna, ha nincsenenek seregében jelen azok a székely csapatok, amelyeket Báthori Zsigmond, Erdély akkori fejedelme küldött neki legkitűnőbb tábornokai, Király Albert, Borbély György és Makó Mihály vezetése alatt. Mihály vajda legdicsőbb hadi tettének a román történetírók a törökök ellen vívott Călugăreni-i csatát tartják. Csakhogy ez az ütközet már elveszettnek volt tekinthető, mikor Király Albert a maga székely tüzérségével és gyalog puskásaival közbelépett és megfordította az ütközet sorsát.
A XVI. és XVII. században a lengyel királyok udvarában is állandóan volt egy pár száz főnyi székelyből álló magyar katonaság, amelynek hűségére minden körülmények között számíthattak a lengyel királyok. Ebben a két században Kelet-Európában az igazi katonai elemet minden hadseregben a székelyek alkották, mint hű letéteményesei és megőrzői a mohácsi vész előtti magyar állam nagy katonai hagyományainak.
A skótok között történeti hagyomány gyanánt él, hogy Szent István magyar király uralkodásának idején a skót királyi családnak egy fiatal tagja az akkori trónvillongásokkal kapcsolatos események következtében Magyarországra, Szent István királyhoz menekült. A szent király nemcsak szívesen fogadta a száműzött királyfit, hanem mikor később megismerte és megszerette, leányát is feleségül adta neki. Később Skóciában a viszonyok a száműzött herceg javára fordultak, és visszatérhetett hazájába őseinek trónjára. Szent István kíséretül száz székely vitézt adott melléje – így a skót legenda – kik mint hűséges testőrei ott is maradtak. Családot alapítottak és skótokká lettek. Még ma is van egynéhány skót előkelő család, amelyet a hagyomány ezektől a székely vitézektől származtat. Valószínűen az egész csak mese, költői hagyomány, melynek magva csak annak a ténynek lehetett általános ismerete, hogy Lengyelországban s Kelet-Európa fejedelmi udvaraiban a testőrcsapatokat nagyrészt a régi magyar katonai tradíciók képviselői, a székelyek alkották.
* *
A trianoni békeszerződés következményeképpen Erdély, Magyarország keleti védőbástyája s annak legerősebb őrtornya, a Székelyföld leomlott. Ez őrtoronynak sok századon át állandó és hűséges őrei, a székelyek, fegyvereiktől megfosztva és magyar testvéreiktől elszakítva, román rabságba jutottak. (…) Vajon lesz-e valaha ereje a Románia és a szövetséges, társult hatalmak között kötött szerződés 11. §-ának, amelyben Románia arra kötelezte magát, hogy a székelyeknek legalább egyházi és iskolai ügyekben autonómiát ad?
Periklész híres halotti beszédében mondotta, hogy a városok védelmét nem az erős falak, a bástyák, a mély sáncok alkotják, hanem a férfiak melle és karja. A székely gondolkozó elméjét, szívét, munkás karját, fizikai és erkölcsi egyéniségét, amelyet hosszú századok nehéz küzdelmei és munkája fejlesztett ki, semmiféle erőszakos békével vagy hatalmi intézkedéssel sem lehet elkobozni. A székelység (...) nagy históriai öntudattal párosult nemzeti műveltséggel, egy magas fejlettségű vallásos és erkölcsi civilizáció átalakító erejétől nemesült. A székely népnek lelke van. Ez fogja őt megvédeni és megtartani, míg csak egy magyar él a Duna és Tisza medencéjében.
Gábor Áron rézágyúja
Gábor Áron rézágyúja fel van virágozva
Indulnak már a tüzérek messze a határra.
Nehéz a rézágyú, felszántja a hegyet-völgyet.
Édes rózsám a hazáért, el kell válnom tőled.
Véres a föld, magyar tüzér vére folyik rajta.
Csak még egyszer gondolj vissza szép magyar hazádra!
Anyám, te jó lélek, találkozom-e még véled?
Holnapután messze földre, hosszú útra térek.
(népdal)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
