A baróti Erdővidék Múzeumának munkatársai azt remélik, idén sikerül tenniük valamit legértékesebb kiállítási darabjuk, 2008 nyarán a felsőrákosi külszíni szénfejtésben talált masztodonlelet konzerválása érdekében. Bővítenék ólomkatona-gyűjteményüket is.
A bő hárommillió éves, a világ legnagyobb mértékben, mintegy nyolcvan százalékban ép masztodoncsontvázának megfelelő konzerválása meghaladja a múzeum anyagi lehetőségét. Abban bíznak, hogy a barcarozsnyói Dinó Park Sárkány Árpád és Demeter János által Barótra irányított tulajdonosával sikerül olyan kölcsönadási szerződést kötniük, amely lehetővé teszi a fosszília kezelését.
Különleges, mélyre hatoló ragasztóra van szükség a csontok megerősítéséhez, hogy a legjelentősebb beavatkozásokat, a koponyának az állkapocstól való elválasztását, valamint a rosszul rögzült agyarak helyretevését el lehessen végezni. „Mi ennek a munkának az árát nem tudjuk vállalni, ezért nem ellenezzük a lelet idényre való kölcsönadását, ha a megállapodás hozzájárul eme gondunk megoldásához” – mondotta Demeter László muzeológus.
Bő egy hónapon belül felállítják az Erdőviék Múzeumához tartozó néhai Ifjúsági Házban a Tömösi-szoros 1849. június 19–20-i védelmét bemutató terepasztalt. Kiemelt helyet kap benne a magyar sereget irányító Kis Sándor honvédezredes, megpróbálják minél pontosabban leképezni a domborzati viszonyokat, több száz ólomkatona szemlélteti a honvédők és az orosz hadsereg mozgását és egyenruhájuk változatosságát.
Hasonló részletességre törekszenek a sepsiszentgyörgyi vártemplom 1658-as, tatárok általi ostromának megjelenítésénél is, mely már elkészült, de bemutatását később tervezik. Demeter László elmondta, a következő években felállításra tervezett, Homoki Gyula által készített tíz-tizenkét terepasztal és több dioráma témáját úgy próbálják összeállítani, hogy az minél teljesebb képet adjon Erdély történetéről az őskortól szinte napjainkig. Nemcsak történelmünk meghatározó csatajelenetei, hanem vallás- és kultúrtörténetünk – például a gyulafehérvári püspökség alapítása vagy a vallásszabadságot kimondó 1568-as országgyűlés – bemutatására is törekszenek.
Erdővidék Múzeuma idén nyáron is otthont ad a Magyar Örökség Tábornak. A harmadik alkalommal megszervezett eseményre olyan jeles történészeket várnak, akik elmúlt évszazadaink kevésbé ismert mozzanatait vizsgálják, széles érdeklődésre számot tartó eredményeiket pedig készek az erdővidéki érdeklődőkkel megosztani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.