Kemény bírálat IohannisnakBizarr nacionalizmus

2016. március 15., kedd, Belföld

A Román Hírszerző Szolgálat (RHSZ) megerősödésével hozza összefüggésbe Tőkés László román állami kitüntetésének visszavonását és a kézdivásárhelyi „terroristaügyet” Cristian Câmpeanu a România liberă hasábjain.
 

A Iohannis-rezsim bizarr nacionalizmusa című írás szerzője szerint Klaus Iohannis elvesztette a nevetségessé válásra figyelmeztető „érzékszervét”, ha az 1989-es rendszerváltozásban meghatározó szerepet játszó forradalmár címmel tünteti ki a román Eugen Nicolicea Buzău megyei képviselőt, de visszavonja az ugyanezekért az érdemekért megítélt kitüntetést a magyar Tőkés Lászlótól.
„Érthetetlen okokból Iohannis mandátuma alatt az idegengyűlölő nacionalizmus erősödésének vagyunk tanúi, amelynek egyedüli célja a demokratikus intézményrendszer, a jogállamiság meggyengítése. Ennek a nacionalizmusnak a megerősödése kapcsolatban áll az RHSZ megerősödésével, és ezért üdvözlendő az alkotmánybíróság mostani döntése, amely csökkenti az RHSZ erejét. (…) Tőkés Lászlónak sok mindent a szemére lehet vetni, de azt nem, hogy ne lett volna meghatározó szerepe a forradalomban. A kisebbségi Iohannis mandátuma alatt a primitív román nacionalizmus rendkívül bizarr újjáéledésének vagyunk tanúi az RHSZ védnöksége alatt. Pedig az RHSZ-nek távol kéne tartania magát ettől a jelenségtől, tekintettel arra, hogy intézményként való megszületését az 1990-es borzalmas marosvásárhelyi etnikai összecsapásoknak, ennek az eltörölhetetlen ősbűnnek köszönheti” – állapítja meg a publicista, aki a titkosszolgálat túlkapásaként értékeli a kézdivásárhelyi „terroristaügyet” is. A román nemzeti ünnepen petárdarobbantásra készülő férfit lehet „idegengyűlölő magyar szervezethez való tartozással” vagy huliganizmussal vádolni, de semmiképp sem terrorizmussal – ez csak úgy vált lehetségessé, hogy az RHSZ végzi az összes lehallgatást és az egyedüli illetékes szerv nemzetbiztonsági ügyekben, anélkül, hogy az ellenőrzésére alakult parlamenti bizottság valódi kontrollt gyakorolhatna felette.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 748
szavazógép
2016-03-15: Jegyzet - Kuti János:

Szervezettebb ünnepségeket! (A múlt hét)

Minél több ünneplést, megemlékezést, tüntetést tartunk, annál kevesebben vesznek rész rajtuk. Magyarországon mihelyt 1989-ben kitört a demokrácia, a különféle pártok máris külön kezdték szervezni nemzeti és egyéb ünnepeiket. Akkor mondogattam magyarországi barátaimnak, hogy ha igazi ünneplést szeretnének látni, jöjjenek hozzánk. Most már nem merek ilyeneket mondani, mert lassan mi is meg tudjuk valósítani a különünneplés jobbnál jobb, szervezettebb formáit.
2016-03-15: Belföld - :

Petíció Székelyföldért

A Székelyföldért Társaság kezdeményezéseinek támogatására buzdít tegnapi közleményében Árus Zsolt.