Most nem olyan idők vannak, hogy életünket kell adnunk a magyar szabadságért, a székely szabadságért, amelyet ma úgy hívunk, hogy Székelyföld autonómiája vagy az erdélyi magyarok autonómiája, hanem adnunk kell a munkánkat, a gondolatunkat, a hitünket, az elszánásunkat, és ezért jogosan merül fel a kérdés, hogy eleget teszünk-e ennek a feladatnak, amelyet a történelem ránk testált – hangsúlyozta Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt országos alelnöke tegnap az Eresztevényben tartott ünnepi megemlékezésen.
Hagyományosan a maksai református templomkertben kezdődött a programsorozat, ahol az emlékezők megkoszorúzták a millecentenáriumi emlékművet, és áldást mondott Györgyi Zsolt helyi református lelkipásztor. Az ünneplők és a gidófalvi Szilaj Hagyományőrző Egyesület huszárai Gábor Áron eresztevényi síremlékéhez vonultak, a koszorúzás alatt közreműködött az étfalvi Szász Band 93 Fúvószenekar. Idén is Oláh-Badi Attila és Ilyés Tamás állt őrséget a faágyúnál, amelyet a március 15-i megemlékezések kezdetétől hagyományosan ők ketten gördítenek a helyszínre.
Az évek óta kiüresedett eresztevényi iskola udvarán tartott ünnepi műsorban Bács-Benke László, Maksa polgármestere felidézte a kommunizmus sötét évtizedeit, amikor „az idegen hatalom képviselői nemcsak jogos tulajdonunkból forgattak ki minket, hanem meghamisították a múltunkat, és megpróbálták kitörölni emlékeinket. Az 1989-es változás után pedig agymosással, félrevezetéssel, lelkünk megmérgezésével igyekeztek maradék önérzetünket felőrölni, és be kell vallanunk, ez félig-meddig sikerült is. Mindezek ellenére, ha kisemmizve, félrevezetve, megtörve és fogyófélben is, de még vagyunk.” A polgármester emlékeztetett az 1848–49-es székelyföldi eseményekre, és hangsúlyozta, a székelyeket le lehetett győzni, de térdre kényszeríteni, megsemmisíteni nem. „Most rajtunk a sor, hogy felmenőink helyébe lépjünk, hiszen történelmet író és formáló időket élünk, amikor nem siránkozni és panaszkodni, hanem cselekedni kell. Nem tűrjük, hogy szülőföldünkön másodrendű állampolgárként kezeljenek minket. Az ártatlanul bebörtönzött kézdivásárhelyi ifjak szabadon bocsátását és a magyargyalázás beszüntetését követeljük, valamint anyanyelvünk, himnuszaink, illetve jelképeink korlátozás nélküli használatát. Autonómiát akarunk!”
Novreczky János, a Baranya megyei Birján község polgármestere a saját és települése nevében kopjafát állított az eresztevényi kopjafaerdőbe, a Balázs Antal által készített emlékkopja a harmincadik ezen a helyen. A birjáni elöljáró beszédében hangsúlyozta: Széchenyi örök érvényű mondása mellett, miszerint nyelvében él a nemzet, igaz az is: ha a gazdaság nem működik, a nemzet szétesik, a nép kivándorol az országból.
Magyarságunkat eleinktől kaptuk, viseljük, gazdagítjuk és továbbadjuk. A nemzeti ünnep, március 15. jó alkalom arra, hogy megnézzük, ment-e az ügyünk előbbre az elmúlt esztendőkben – indította beszédét Toró T. Tibor. „Emlékezzünk dicső eleinkre, a márciusi ifjakra, akik 168 évvel ezelőtt március 15-én tizenkét pontban világgá kiáltották, hogy mit kíván a magyar nemzet. Nemzeti önrendelkezési programot adtak nekünk, magyaroknak úgy, hogy az majdnem két évszázad után is éppen úgy érvényes, mint ahogy akkor elhangzott. Hiszen kezdődik a sajtó szabadságával, és végződik az unióval Erdéllyel. És ebben minden benne van: az, hogy szabadság kell nekünk, hiszen egy nemzet csak szabadon élhet és teljesedhet ki, és benne van az is, hogy a nemzet egy és oszthatatlan. Ezért a nemzeti önrendelkezési programért adták vérüket, verejtéküket, életüket az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeiben.” Beszédét azzal zárta: gondoljuk végig, megtettünk-e mindent, hogy méltóak legyünk dicső eleinkhez, és rajtunk múlik, hogy milyen irányba visszük nemzetünk szekerét.
A beszédeket követően verset mondott Mocsel Andrea, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző diákja, és zenés-verses műsort mutattak be a maksai Orbán Balázs Általános Iskola tanulói. Áldást mondott Györgyi Zsolt lelkipásztor.
