Három fiatal férfit ért tetten múlt csütörtökön a háromszéki rendőrség szervezett bűnözés elleni osztálya, amint éppen Ecstasy tablettákat igyekeztek értékesíteni. A rendőrség tájékoztatása szerint a rajtaütésben részt vettek a szervezett bűnözés elleni ügyosztály brassói ügyészei is, illetve korábban az Arad megyei rendőrségtől is segítséget kaptak.
Nicoleta Marin szóvivő szerint összesen 61 tablettát találtak a hatóságok a három férfinál – akik közül az egyik magyar állampolgár, és a vizsgálatból úgy tűnik, ő hozta be az árut az országba. Az egyenruhások két sepsiszentgyörgyi lakásban is házkutatást tartottak. Az elkövetők ellen harmincnapos vizsgálati fogságot rendelt el a törvényszék. Mindhármuk esetében fokozottan veszélyes kábítószer birtoklása és terjesztése alapos gyanújával indult eljárás. A vizsgálat az esetleges korábbi bűncselekményeikre is kiterjed. (ndi)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.