Szülővárosában, Temesváron szobrot állítanak a március 11-én elhunyt Balázs Jolán kétszeres olimpiai bajnok atlétának – jelentette be Nicolae Robu polgármester. Balázs Jolánt még életében, 1998-ban a város díszpolgárává avatták. Pályafutásáról, sikereiről, érdemeiről halála után hosszasan, bőven beszámolt a román sajtó, csak éppen azt nem említik sehol, hogy Románia első olimpiai bajnoka magyar nemzetiségű volt.
LEGYEN SEMMIS, HA ALKOTMÁNYELLENES. Az alkotmánybíróság döntéseinek figyelmen kívül hagyásával született bírói ítéletek semmissé nyilvánításáról dolgozott ki törvénytervezetet az RMDSZ. A jogszabály-módosítást Seres Dénes és Márton Árpád kezdeményezte, és a képviselőház már hallgatólagosan elfogadta, de a törvényhozási bizottság negatívan véleményezte, mert jogerős ítéleteket már nem lehet felülvizsgálni. A két honatya szerint a javaslat célja, hogy az alkotmánybírák döntéseit és a törvénykezést mihamarabb összehangolják, „másfelől pedig világosan le kell írni, hogy az alkotmánybíróság döntéseit figyelmen kívül hagyó ítéletek jogilag semmisnek tekintendők, így megvédhetjük az állampolgárt egyes bírók esetleges hanyagságától vagy visszaéléseitől”. (România liberă)
NEHÉZ ÖRÖKSÉG. Bogarak laknak a tíz éve elhunyt román könnyűzene-énekes, Gică Petrescu bukaresti lakásában. A háromszobás, első emeleti ingatlan az államra maradt, de az még a fenntartási költségeket sem fizette. Az adósság hatvanezer lejre rúg, és bent minden megy tönkre: több csőtörés után a vakolat ráhullott a bútorokra, a kártevők mértéktelenül elszaporodtak, a szomszédok pedig tehetetlenek. A gondnok szerint egyszer megpróbálták eladni a lakást, de nem akadt rá vevő, mert a régi tömbház a földrengés által veszélyeztetett épületek listáján van. (Adevărul)
EZ AZTÁN A MUNKAHELY. Victor Ponta volt kormányfő tavaly november és december folyamán 27 alkalommal hiányzott a képviselőházból, és ezzel ő vezeti a lógós honatyák szégyenlistáját. Második helyen barátja, Sebastian Ghiţă áll 17 hiányzással, ami bérlevonással is jár: minden igazolatlan hiányzásért egy százalékot ütnek le a bruttó alapfizetésből. Ponta bruttó 5950 lejt kapott novemberre és 7700 lejt decemberre, mert akkor a törvényhozók bére 10 százalékkal megemelkedett, ebből 833, illetve 1830 lejt vonnak le, tehát két hónap alatt összesen nyolc napi jelenlétéért nettó 9573 lejt vágott zsebre az adófizetők pénzéből. (Hotnews.ro)