A turisták óriási érdeklődése miatt látogatóközpontot nyitottak abban a spanyol kápolnában, ahol négy éve egy nyugdíjas asszony átfestette a Jézus Krisztust ábrázoló freskót, amely „bundás Jézus” néven lett világszerte ismert.
2012 óta 175 ezren érkeztek csak azért Borjába, hogy megnézzék a faliképet – mondta Eduardo Arilla, az észak-spanyolországi városka polgármestere, megmagyarázva, hogy miért döntöttek úgy, kihasználják a hirtelen jött népszerűséget. A körülbelül 80 négyzetméteres látogatóközpontban összegyűjtöttek minden újságcikket, fotót, video- és hanganyagot, amelyet csak találtak a freskóval kapcsolatban, és ezeken mutatják be keletkezésének és sikerének történetét. Emellett külön részt szentelnek az Ecce Homo című, Jézus Krisztust ábrázoló kép eredeti alkotójának, Elias García Martíneznek is.
A freskó botcsinálta restaurátora, a 85 éves Cecilia Giménez örül műve sikerének. Egy interjújában elmondta: először nagyon rosszul élte meg, hogy a kép olyan lett, amilyen. Ezt egyébként annak tudja be, hogy a nedves falon megfolyt a festék. Utólag viszont már elégedett, mert azzal, hogy sokan kíváncsiak a képre, úgy érzi, ő is tett valamit a városkáért – mondta.
A látogatóközpontban mindenki kipróbálhatja, neki hogyan sikerülne ugyanez a munka, bár nem élesben, hanem csak papíron, amelyet erre a célra nyomtattak a turistáknak. Nem csak a saját alkotást lehet emlékként hazavinni, a központhoz tartozó üzletben a „bundás Jézus” képével ellátott bögrék, pólók, hűtőmágnesek is kaphatók.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.