„Ne beszélj róla senkinek! Nem ezen kellene dolgoznunk” – mondta az első sikeres e-mailek elküldése után Ray Tomlinson, akit az elektronikus levelezés atyjaként ismert meg a világ. Az úttörő fejlesztő 74 esztendős korában hunyt el. Ray Tomlinson halálhírét Mike Doble, a cambridge-i Raythenon vállalat szóvivője jelentette be, ennél a cégnél dolgozott Tomlinson. Halálát sajtóhírek szerint szívroham okozta március 5-én reggel.
„Vérbeli műszaki úttörőként Ray volt az, aki a hálózatba kapcsolt számítógépek történetének kezdetén elhozta nekünk az e-mailt” – fogalmazott Doble. Munkája megváltoztatta a világban zajló kommunikáció módját, mégis haláláig szerény, kedves ember maradt, aki nagylelkűen bánt tehetségével és az idejével – hangsúlyozta.
Tomlison 1971-ben alkotta meg azt a programot az ARPANET-re, az internet elődjére, amely lehetővé tette, hogy a felhasználók más szerverekhez kapcsolódó felhasználókkal válthassanak elektronikus leveleket.
„Köszönjük, Ray Tomlinson az e-mail felfedezését, és hogy a @ jel felkerült a térképre” – reagált a halálhírre hivatalos Twitter-oldalán a Gmail. Vinton Cerf, az internet úttörője szomorúságát fejezte ki Tomlison halála miatt. Ray Tomlinson a New York állambeli Amsterdamban született, és a hatvanas években végezte tanulmányait a Rensselaer, valamint a Massachussettsi Műszaki Egyetemen. Az elektronikus levelezésben áttörést hozó programjának kifejlesztésén a Bolt Beranek and Newton vállalatnál – a mai Raytheon BBN Technologies – dolgozott, amelynek haláláig vezető programozója és tudósa volt.
Az első e-mail-váltás két, egymás mellett álló számítógép között történt, Tomlinson később úgy emlékezett rá, hogy teljesen lényegtelen üzenet volt, ezért nem is jegyezte meg. Ám, miután meggyőződött arról, hogy minden a terv szerint alakul, az első elektronikus körlevélben munkatársait tájékoztatta arról, hogy működik a levelezőprogram. Tomlison választotta a mára kulturális ikonná vált @ jelet a felhasználó nevét és címét összekötő szimbólumként.
A Forbes magazinban 1998-ban megjelent portrécikk szerint, amikor Tomlinson egy kollégájának megmutatta a forradalmian új programot, így szólt: „Ne beszélj róla senkinek! Nem ezen kellene dolgoznunk.” Tomlinson 2000-ben megkapta az Amerikai Számítógép Múzeumtól a George R. Stibitz-díjat úttörő munkásságáért, a Nemzetközi Digitális Művészeti és Tudományos Akadémia pedig Webby-díjjal tüntette ki. Amikor 2012-ben beiktatták az Internet Hírességek Csarnokába, felidézte: „Gyakran kérdezték tőlem, tudtam-e, hogy mit csináltam? A válasz: igen, pontosan tudtam. Csak arról nem volt semmilyen elképzelésem, hogy milyen óriási hatása lesz.”
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.