A nyílt napra érkező szülőket Elek apó köszöntötte a bejáratnál, majd a nagy mesemondó tavaly októberben felavatott mellszobrát elhagyva az érkezőt útjelző táblák igazítják el. Erre a Manók, arra a Micimackó, Napsugár, Csemete, Szivárvány csoport, a román tagozat is könnyen megtalálható, már csak be kell lépni az ajtón, és mesevilágban érezheti magát az ember.
A sepsiszentgyörgyi Benedek Elek Napközi Otthonban tegnap a szülők is beültek a termekbe, minden tekintet a saját gyermekét kereste, leste: hogy érzi magát, hogyan viszonyul társaihoz, figyel-e az óvó nénire, bekapcsolódik-e a tevékenységekbe? Olyan szülők is érkeztek, akik egyfajta piackutatásra indultak: hol kezdjen ősszel a hamarosan hároméves gyermekük. Anyanyelvi és zenei nevelés, néptánc, kézműves-foglalkozás, kézimunka volt műsoron, lehetett kérdezni, az óvodát körbejárni. A gyermek szeme a jövő tükre – idézték Juhász Gyulát a nyílt nap meghívóján, és a látogatás végére a szülők megnyugodtak: jó kezekben van a jövő a Benedek Elek Napközi Otthonban.